Friss hírek

Archívum

Két ritka Ikarus került a Közlekedési Múzeumba

Két ritka Ikarus került a Közlekedési Múzeumba

Eseményfigyelő 375

ikarus260A magyar autóbuszgyártás történetében meghatározó jelentőségű két Ikarus, a 200-as buszcsalád egyik tagja, egy 260-as és egy Ikarus 415-ös került a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum gyűjteményébe, közölte az intézmény pénteken.

 A múzeum közleménye szerint mindent elkövetnek az Ikarus-örökség megmentésért, amivel Finta László életműve előtt is tisztelegnek. Idén nem ez az első alkalommal, hogy a múzeumba Ikarusok kerülnek, „külön öröm, hogy napjaink egyik legismertebb típusából, az Ikarus 260-as típusból is végre a múzeum gyűjteményébe vettünk egyet, ezek a hazai városok autóbusz-állományában korábban jelentős szerepet töltöttek be” –  fogalmazott Vitézy Dávid, a múzeum főigazgatója.

2170

A most múzeumba került 260-as kocsi az első példány ebből az autóbuszcsaládból. A buszok 1971-ben jelentek meg, a sorozatgyártás 1973-ban indult be és attól kezdve meghatározó szerepet játszottak. Az Ikarus egyik jelentős üzleti sikere is ehhez a típushoz kötődik. Összesen 72 ezer 548 darabot értékesítettek belőle, ezzel a darabszámmal a típus nemcsak az Ikarus, hanem az egész világ autóbusz-termelésének is egyik legnagyobb darabszámban előállított szóló autóbusza. Négy kontinens 26 országába adták el a járműveket.

Tovább a teljes cikkhez: Két ritka Ikarus került a Közlekedési Múzeumba

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.