Friss hírek

Archívum

Elképesztő látvány a levegőből az ország legnagyobb útvesztője

Elképesztő látvány a levegőből az ország legnagyobb útvesztője

Eseményfigyelő 1421

utveszto kukoricaA 4,5 kilométeres kukoricalabirintus 5 hektáron terül el. A Csongrád megyei Kiszombor határában lévő, szombaton nyíló útvesztő ki- és bejárata között 2,5 kilométert kell megtenni akkor, ha a vállalkozó szellemű látogató nem téved el.

A sokak által kedvelt labirintusjáték életnagyságú változatát egy hét alatt négy-öt ember készítette el, kapa és mérőszalag segítségével vágták be a másfél méter széles utcákat a kukorica közé

– mondta Endrész Erzsébet, a szervező Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör elnöke az MTI-nek.

Az ösvények alkotta rajz – amelyet előbb milliméterpapíron terveztek meg kicsiben – központi figurája egy kukoricacső és a tízes szám, hiszen ez a tizedik, jubileumi nyár, amikor útvesztő készült a Makóhoz közeli község határában. A szemlélődők négy teknős alakját is felfedezhetik a magasból, amelyeknél érdekes feladatokat kell megoldaniuk a résztvevőknek. A figurákat zsákutcák, hurkok és útkereszteződések veszik körül, jelentősen megnehezítve ezzel a kijutást a labirintusból.

A növények magassága – a felhasznált vetőmagnak köszönhetően – eléri, sőt néhol meghaladja 2,5 métert, így a látogató csak a kék eget és a kukoricasor által alkotott zöld falat látja. A kukorica betakarításáig, a tervek szerint augusztus 11-ig látogatható útvesztő péntekenként és szombatonként éjszaka is bejárható, ekkor tanácsos zseblámpa használata.

Az útvesztőnél érdekes programok is várják a vendégeket. Szerveznek parasztolimpiát, kézműves foglalkozásokat, csillagászati és solymászbemutatót, az útvesztő leküzdése után pedig a gyerekek hagyományos népi játékokkal is múlathatják az időt.

(Forrás: www.kemma.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, 2026. október 15-18.
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Országos Étterem Hét – több mint 230 étterem kínál különleges menüsorokat kedvezményes áron
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Bakelitkincsek és zenei ritkaságok: 2026. október 18-án ismét Budapesti Lemezbörze
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.