Friss hírek

Archívum

Hungarikum lehet a szőregi rózsatő

Hungarikum lehet a szőregi rózsatő

Eseményfigyelő 927

rozsaKezdeményezték a szőregi rózsatő hungarikummá nyilvánítását, az erről szóló dokumentumokat Rózsavölgyi József szegedi önkormányzati képviselő átadta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkárának. Rózsatövet ötven üzemben, mintegy 170 hektáron nevelnek, a termelés központja Szeged-Szőreg és térsége. 

Meszlényi Ferenc, a Szőregi Virág-Dísznövény Áfész elnöke kifejtette, a Magyarországon évente előállított 4,5-5 millió rózsatő 90-92 százalékát Szőregen és környékén nevelik föl, a mennyiség 80-85 százalékát a szövetkezet értékesíti. Az 1967-ben létrehozott szövetkezetnek jelenleg több mint kétszáz tagja van, de komoly problémát jelent az elöregedés, a tagság csupán fele aktív már - mondta a szakember.

Az Áfész nyitott a Vajdaság felé, ahol három-négy nagyobb termelővel működnek együtt, az általuk nevelt rózsatöveket is a szövetkezet értékesíti. Az idényjellegű munkák egy részét pedig erdélyi magyar munkavállalók végzik el- tudatta az elnök.

A szövetkezet 23 országba exportál, a legnagyobb piac Németország. Árbevételük tavaly 520 millió forint volt - ismertette Meszlényi Ferenc, aki komoly lehetőségeket lát a kivitel bővítésében, mivel az elmúlt években jelentős nyugat-európai termelők fejezték be tevékenységüket.

A szakember hangsúlyozta, a szőregi rózsatőnek kiváló a híre külföldön, a hungarikummá nyilvánítás az ártárgyalások során komoly előnyt jelentene.

(Forrás: MTI)
 
Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
HIFI Show 2026 – A tökéletes hangzás világa Budapesten
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Whisky Show, 2026. november 7–8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
PontyShow, 2026. november 6–8.
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
LakóPark Xpo 2027: áprilisban kerülnek fókuszba a jövő otthonai
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
November végéig lehet nevezni "Az Év Lakóparkja" versenyre
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
Egyiptom kincsei várnak a Bálnában: vár a fáraók világa
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
The Geometry of Vision / A látás geometriája - 2026. november 22-ig
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba