2026. március 23., hétfő - Emőke

Archívum

unnep nemzet2018. március 15-én számos programmal várják az érdeklődőket Budapesten. Egy kis ízelztő a program kavalkgdból: Zászlófelvonás a Kossuth téren, díszünnepség a Nemzeti Múzeumnál, programok a budai várban, Szent Korona-látogatás, történelmi kronológia diákoknak 1848/49-ről.

nemzetimuzeumÉrdemes tudnod, hogy az állami ünnepnapokon egy sor állami múzeum állandó és saját szervezésű időszaki kiállításokat ingyenesen nézhetjük meg. Díjtalanul látogathatja a múzeumok állandó kiállításait: 18 év alatti személy, legfeljebb két közeli hozzátartozója, továbbá a 26 év alatti személyek is, minden hónap egyik hétvégéjének a múzeum által meghatározott napján.

gyerekemeles2018. a Családok Éve, melynek keretében „Emeljünk magasba minél több gyereket” elnevezéssel egy országos rendezvényt szervezünk. A célunk, hogy világrekordot döntsünk. Ehhez 2018. március 11-én több településen izgalmas programokkal készülünk a családok számára,  majd pontban 11 órakor a világrekord kísérlet során egyszerre emeljük föl gyermekeinket.

gyerekekKedves Világjárók! Felhívjuk figyelmeteket, hogy a Világjáró Gyerekek - Bugária (március 10.) eseményünk betelt. Azonban a leírás végén található linken regisztrálva várólistára lehet kerülni. A február 23-a után beérkezett regisztrálók várólistára kerülnek, és esetleges visszamondás esetén értesítjük őket.

gyerekek1Üres és teli, sötét és világos. Csendről, napról, holdról és csillagokról szól a történet, amit együtt járunk be, készülnek hozzá rajzok és festünk is, miközben közösen mesélünk Lajtai Péter és Baksai József munkái között. A családi napok programjaira a kiállításra megvásárolt jegyek érvényesek, 7 éves korig a részvétel ingyenes.

csersznyeviragSegíts, hogy életre hívhassuk a Beporzók napját március 10-én! Ha szeretsz kirándulni, ha az ablakodban szokott virágcserép lenni, ha szereted a gyümölcsöt, a mézet, ha van egyetlen gyümölcsfa is a környezetedben, akkor érted is van ez a mozgalom. Hívjuk fel mindenki figyelmét a természet szépségére, összefüggéseire, és kérjük, segítsenek megőrizni ezt a csodát önmagáért is, magunkért is!

tengerimalacA rendezvény ideje alatt többek közt arcfestéssel, kézműveskedéssel, lufihajtogatással is várjuk a vendégeinket. Az Együtt A Kisállatokért Alapítvány több állatvédő szervezettel összefogva rendezi meg az eseményt, amellyel szeretné felhívni az emberek figyelmét a helyes kisállattartásra és arra az örömre, amelyet ezek a kisállatok okozni tudnak a felelősségteljes állattartók számára. 

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője