2026. március 23., hétfő - Emőke

Archívum

vasutmodellHavonta két hétvégén várja a kedves érdeklődőket a Vasútmodell Börze a TEMI Fővárosi Művelődési Házban. Terepasztal kiegészítők, modellek, sínrendszerek, elektromos kiegészítők, használt és új modellházak, figurák, autók és egyéb alkatrészek vására. Minden érdeklődőt szertettel várnak!

ibisferihegyMárcius 7-én hivatalosan is megnyílt a Budapest Airport első, közvetlen terminál kapcsolatot kínáló szállodája. A január 3-a óta vendégeket fogadó ibis Styles Airport Hotelt elsősorban az üzleti úton lévő, egyéni vendégek veszik igénybe, s jellemzően egy éjszakára - mondta kérdésünkre Palotai Csaba szállodaigazgató, a ház március 7-i, hivatalos megnyitóján.

babyCégünk több mint 10 éve szervez már BABA-EXPO Rendezvényeket Magyarország nagyvárosaiban. Közel 300 rendezvénnyel a hátunk mögött, illetve azok tapasztalati alapján azt látjuk, hogy jó úton haladunk, hiszen szeretik rendezvényünket, melyre elég bizonyíték a számtalan köszönőlevél és a feledhetetlen boldog gyermekarcok - írják a szervezők.

baby22005. júliusa óta tartunk rendezvényt Miskolcon.10 éven keresztül a Herman Ottó Gimnázium Tornacsarnokában voltunk...sajnos a sportiskola "leterheltsége miatt" kikerültünk onnan... majd most visszakerültünk. Több mint 10 éve szervezik már a BABA-EXPO Rendezvényeket Magyarország nagyvárosaiban is.

automodellborzeAz idejárókat egy közös szenvedély köti össze, mégpedig az autók, az autómodellek szeretete. Megtalálható egy ilyen börzén mindenféle modell, az 1:87-es méretaránytól az 1:12-ig, a Matchbox-tól az igényesebb AutoArt márkáig, a gyerekektől az idős gyűjtőkig mindannyian szenvedélyesen beszélgetnek, eszmét, gyűjteményt cserélnek, vagy csak nézelődnek.

foldnapjaEz lesz világméretekben a 48. Föld napja, Magyarországon a 28. Hiába teszünk együtt 28 éve a környezetért, még mindig olyan sok – vagy egyre több? - a teendő, hogy a Nemzetközi Föld Napja Hálózat idén először azt kérte, segítsük eldönteni, melyik legyen a Föld napja kiemelt témája három égető feladat közül. Nyert a műanyagmentes világ!

hulloA rendezvényünkön, több mint 800 nm-en, terráriumi és akváriumi állatokkal, felszerelésekkel, tanácsadással várjuk kedves látogatóinkat! Börzénk nem csak a nézelődésre, vásárlásra ad lehetőséget látogatóinknak, hanem, hogy első kézből kaphassanak szakszerű információt a kiszemelt kisállatokról az Öket legjobban ismerő tenyésztőktől a tartásukat, gondozásukat illetően.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

Egri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 21-31.

More details
Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

Paloznaki Sörverseny, 2026. március 21.

More details
Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

Győri Tavaszi Fesztivál, 2026. március 15. – április 4.

More details
Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

Kecskeméti Tavaszi Fesztivál, 2026. március 13-29.

More details
Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

Rajongunk azért, hogy a pulzusunk az egekbe szökjön? Megújult Csernobil szoba!

More details
Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

More details
Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

Budapesti Színházak Éjszakája, 2026. március 21.

More details
Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

Kolbásztöltő Vigadalom, 2026. március 21.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője