Friss hírek

Archívum

2023-ban Veszprém Európa Kulturális Fővárosa lesz

2023-ban Veszprém Európa Kulturális Fővárosa lesz

Eseményfigyelő 998

veszprem1Veszprém pályázatát támogatja az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre a projekt független nemzetközi szakértői testülete, amelynek döntését pénteken jelentették be Budapesten.Az 1980-as évek óta hatvan település lehetett Európa Kulturális Fővárosa, hiszen ugyanazon éven belül általában több város is viselheti a címet  – idézte fel a pénteki budapesti eredményhirdetés előtt...

... az Európai Bizottság (EB) magyarországi képviseletének vezetője. Zupkó Gábor azonban kiemelte, hogy 2023 különleges esztendő lesz: akkor egyetlen település lesz Európa Kulturális Fővárosa.

Mint emlékeztetett, Magyarországon az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tette közzé a felhívást, amelyen hét város – Debrecen, Eger, Gödöllő, Győr, Székesfehérvár, Szombathely és Veszprém – indult. Közülük februárban választotta ki a szakértői bizottság a három döntőst, Debrecent, Győrt és Veszprémet.

templom

Az EB szakértői mindegyik pályázó települést felkeresték és a nyertes kiválasztásánál figyelembe vették többek között a jelölt városok kulturális stratégiáját, a pályázatok kulturális tartalmát, a projektek európai dimenzióját, a városok pénzügyi és szervezeti kapacitását, valamint a tervezett társadalmi hatásokat is – számolt be az értékelési szempontokról. Zupkó Gábor kiemelte: a bizottság ajánlást tesz, melynek figyelembevételével Magyarország kormánya hozza meg a hivatalos döntést.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere az eredményhirdetés után elmondta: pályázatukban nagy hangsúlyt fektettek az összefogásra és csaknem kétszáz balatoni, valamint bakonyi településsel dolgoznak együtt az EKF 2023 programsorozat megvalósításában.

Ez a siker nemcsak Veszprémé, hanem a balatoni és a bakonyi térségé is – hangsúlyozta, kiemelve: a Beyond címmel beadott pályázat nem csupán földrajzi, hanem társadalmi értelemben is az együttműködésről, az önkormányzatok, vállalkozások, civil szervezetek összefogásáról szól.

Porga Gyula hozzátette: Veszprém átérzi a felelősségét annak, hogy 2023-ban egyedül viselheti majd az EKF címet, ezért azon lesznek, hogy a régió értékei mellett az egész magyar kultúra gazdagságát megmutassák Európának.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
K-pop slágerekkel érkezik a K-POP FOREVER a Budapest Arénába
K-pop slágerekkel érkezik a K-POP FOREVER a Budapest Arénába