2024. május 18., szombat - Erik
A Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egységei is részt vesznek a legnagyobb tömegeket vonzó karácsonyi rendezvények biztosításában a fővárosban, a Vörösmarty téren, valamint a Szent István-bazilikánál. TEK felirattal ellátott, páncélozott harcjármű az Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű rendezvényen a budapesti Szent István tér és Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésénél...
Már 25 éve vár a szakma egy kongresszusi központra, hangzott el a Budapesti Corvinus Egyetem szakmai konferenciáján csütörtökön, mely még a konferenciát követően is beszédtéma volt a résztvevők között. A Turizmusfejlesztések gazdaságélénkítő hatásáról tartott konferenciát a szervező, a BCE MMI Turizmus Továbbképző és Kutatóközpont,
Az egykori Északi Járműjavító területén épülhet meg az új Közlekedési Múzeum – osztotta meg a hírt közösségi oldalán Vitézy Dávid, a múzeum megbízott főigazgatója. A posztban a szakember leírja, hogy a Kormány szerdai döntése szerint Budapesten, Kőbányán, az 1-es és 28-as villamosvonalak találkozásánál épülhet meg az új Közlekedési Múzeum...
December 2-án indult el a Müpa Kultúr Kültér, és vele együtt az épület mellett felhúzott Müpa Sátor programja is. A sátorban délelőtt gyerek- és ifjúsági előadások, este pedig koncertek és izgalmas újcirkusz-produkciók várják a látogatókat - tudta meg az Esemény Menedzser online magazin.
Újra megnyitotta "jegét" a Bálna Ingyenes korcsolyapályája! Ha nincs otthon korcsolyád, az sem baj, hiszen idén is van kölcsönző! A kölcsönzési díj 1000 Ft/3 órára. Fényképes igazolvány vagy 10.000 Ft kaució szükséges.
Az ABBA kultusz 1972-ben indult, amikor 4 tehetséges zenész összeállt, hogy az addigi tapasztalataikat és tudásukat ötvözve, valami maradandót alkossanak. Az együttes neve a tagok neveinek kezdőbetűiből állt össze, Agnetha, Björn, Benny, Anni-Frid.
ARANYszombat. Rendhagyó családi kör december 16-án délután 2 órától. A program: Este van, este van? – Családi koncert (14 órától) Bulizz a Hahó együttessel! Családi kör – Szavalás és rendhagyó verselemzés. Hogy hangzik a Családi kör és a Toldi egy színész interpretálásában? És miként hallgatja ezt természettudós? Megállja szó nélkül? Vagy „beletudóskodik”?
|
Harminc ötcsillagos szállodát húztak fel a karibi…
Tóalmás könnyen megközelíthető az ország bármely pontjából…
Az élet egyre sűrűbb, ezért egyre kaotikusabbnak…
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz…
Számtalan családbarát programmal várja a látogatókat a…
A műtárgy.com május 23. és 25. között rendezi meg…