2026. január 15., csütörtök - Lóránt

Archívum

Kőbányán épülhet meg az új Közlekedési Múzeum

1309

kozlekedesimuzeumAz egykori Északi Járműjavító területén épülhet meg az új Közlekedési Múzeum – osztotta meg a hírt közösségi oldalán Vitézy Dávid, a múzeum megbízott főigazgatója. A posztban a szakember leírja, hogy a Kormány szerdai döntése szerint Budapesten, Kőbányán, az 1-es és 28-as villamosvonalak találkozásánál épülhet meg az új Közlekedési Múzeum...

...a MÁV korábbi Északi Járműjavítójának dízelmozdony-javító csarnokát felhasználva, annak átépítésével és bővítésével.

Az előzetes tervek szerint mintegy 30 ezer négyzetméteres múzeumi épületkomplexummal a korábbi városligeti helyszínnél lényegesen nagyobb területen, a nagy járművek kiállítására is igazán alkalmas, tágas csarnokokban valósulhat meg a Közlekedési Múzeum.

Az összesen 7 hektáros területen helyet kaphat a rossz állapotú telephelyeket felváltó új restaurációs és raktározási központ, dokumentumtár, szabadtéri kiállítás, továbbá akár a nosztalgiajáratok végállomása is. A döntéssel megnyugtatóan rendeződött a Közlekedési Múzeum elhelyezésének ügye, és beért a 2016 óta zajló előkészítő munka.

A városközpont körüli szürkezónában valósul meg a fejlesztés  |  Fotó: Vitézy Dávid Facebook-oldala

Az akkor kitűzött céloknak megfelelően sikerült az intézmény 120 éves múltjához, rangjához méltó új, újabb évszázadra szóló víziót és jövőképet adni a Közlekedési Múzeumnak.

A mostani döntés előzménye, hogy a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa és a Közlekedési Múzeum közös javaslata nyomán 2017. május 17-én a Kormány döntött a projekt jövőjéről, az addigi koncepció felülvizsgálatáról.

A döntés óriási lehetőséget nyitott meg az intézmény számára azáltal, hogy a Közlekedési Múzeum fő kiállítóhelye nem a Városligetben, hanem új helyszínen, a korábbi tervekben szereplőnél nagyobb területen, a közlekedési gyűjtemény (vasúti járművek, autóbuszok, villamosok stb.) teljes spektrumú bemutatását lehetővé tevő környezetben valósulhat meg. A 2009-ben bezárt, azóta üresen álló Északi Járműjavító a hazai vasúti jármű- és mozdonygyártás, majd később mozdonyjavítás egykori fellegváraként autentikus múzeumi helyszín.

Az 1962-ben átadott, részben műemléki védettségű Dízelcsarnok a világháború utáni vasúti ipari építészet egyik kiemelt jelentőségű épülete, mely most múzeumként születik újjá. Az 1870-től itt működő Magyar Királyi Államvasutak Gép- és Kocsigyárának legrégebbi csarnokában a Magyar Állami Operaház fejlesztése valósul meg, mellyel aktívan együttműködik majd a Múzeum, ezáltal új kulturális negyeddé formálva az elhanyagolt ipari zónát.

A Dízelcsarnok az Északi Járműjavító legnagyobb és egyben legkedvezőbb elhelyezkedésű épülete, hisz nem csak a Kőbányai úthoz esik közel, de a Könyves Kálmán körút és az 1-es villamos felől is könnyen megközelíthető lesz a projekt részeként tervezett új köztéren és új bejáraton át.

A múzeum tervezése a kormánydöntés nyomán jövő év elejétől megkezdődik, az új ütemterv és költségvetés a tervek birtokában, 2018 során készülhet el.

Az új helyszínen az intézmény újra nemzetközi szinten is jegyzett, a világ vezető közlekedési múzeumai között számon tartott kiállítóhelyként, tudásközpontként és családi szabadidős célpontként születhet újjá.

A tervezett új állandó kiállításunk korszerű eszközökkel mutatja majd be a magyar közlekedéstörténet legfontosabb tárgyi emlékeit, a térképektől a gőzmozdonyokig, a kontinens első metrójától az Ikarus-gyár legfontosabb járműveiig. Ennek érdekében a Múzeum korábbi gyűjteményének aktív bővítésébe kezdtünk, illetve számos régi jármű restaurálását tervezzük.- írja posztjában az igazgató.

A kiállítás a tervek szerint a reformkortól indulva mutatja majd be a magyar közlekedés történetét egészen napjainkig és kitekintéssel a jövőre is. A következő évtizedekben a közlekedés fejlődése az elmúlt évszázad talán legnagyobb hatású társadalmi és gazdasági változásaival jár együtt.

A robbanómotor búcsúzik, a digitalizáció és az elektromos közlekedés térnyerése, a közlekedés átalakulása a gazdaságra, iparra, társadalomra, városokra, életvitelre olyan fokú hatást gyakorol, ami a Közlekedési Múzeum új kiállítását is meghatározza majd.

(Esemény Menedzser - Turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA, kényelem és védelem!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Január 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
      1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31  

Tartalom galéria

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. január 24. – február 1.

More details
Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

Eurocine filmipari szakkiállítás, 2026. május 8-9.

More details
AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AIBUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

Hartai Kolbásztöltő Fesztivál, 2026. január 17.

More details
Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

Budaörsi Sportbál, 2026. január 17.

More details
Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

Jégpályák éjszakája, 2026. január 17.

More details
A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

A vonat, amely csak évente egyszer jár a Bükkben

More details
III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

III. Nagy Debreceni Esküvői Kiállítás a Lovardában, 2026. január 17.

More details
Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

Megvan a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál időpontja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője