2025. szeptember 8., hétfő - Mária

Archívum

urban games170A Budapest Urban Games (BUG) a Budapest Főváros Önkormányzata és a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. által támogatott rendhagyó sportesemény, melynek célja a városi sportolás népszerűsítése és a helyi sportközösségek támogatása. Az idei évben is budapesti sportközösségek mérik össze erejüket .


bestdadA kampányban bárki jelölheti az általa példaképnek tartott édesapát, nevelő apát. Az Apa Magazin idén nyáron elindítja az APA 2018 kampányát, amelyben az év apukáit keresik. A nevezés június 27-től indul, az olvasók július 31-ig jelölhetik azokat az édesapákat, nevelő apákat, akik a közvetlen környezetük, vagy saját maguk szerint méltóak az APA 2018 címre.

strandA Magyar Fürdőszövetség kezdeményezésére 8. alkalommal kerül meghirdetésre a Strandok Éjszakája rendezvény. Egy holdfényes nyári éjszaka önmagában is romantikus hangulatot biztosít, ám a hazai fürdők és strandok olyan programot kínálnak, ami a forró nyári napok egyik felejthetetlen élménye lehet azoknak, akik kihasználják a nyitott kapukat a Strandok Éjszakáján.

csehsor„Iszunk egy sört?” A Tisza Expo Zrt. szervezésében, 2018 nyaránnegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Söröm fesztivál, ahol magyar- és külföldi sörfőzdék is megjelennek és bemutatják az érdeklődők számára sörkülönlegességeiket. Felkutatjuk az ország számos kis sörfőzdéjét is, hogy megmutassuk, a sztereotípiák ellenére a magyarok nem csak borokat, hanem remek söröket is tudnak készíteni

kezmuvessor2018. július 13–15. között rendezik meg a legszebb panorámájú sörfesztivált Tihanyban. Három napon keresztül három helyszín várja a sörbarátokat. A helyszíneken rendgeteg kézműves sör megkostólható. Zenél a Féldecibel és a Little Wing.

bor3Tarts velünk 2018-ban is a Balaton egyik legszínesebb borfesztiváljára! Gasztronómia, kulturális programok, könnyűzenei fellépők és csodálatos borok várnak  2018. július 13-29. között. A Badacsonyi Borvidék leghíresebb és legnevesebb borászatai gondoskodnak július utolsó két hetében arról, hogy az idelátogató vendégek az istenek nektárjának legjobbjait kóstolhassák.

vadaszgorenySzeged legnagyobb zöldövezetében, kánikulában is kellemesen hűs erdei környezetben lenyűgöző esti találkozás a vadaspark külőnleges élőlényeivel – látványos állatetetések, izgalmas állatsimogató programok szombat este a Vadasparkban. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Happy Hours, BETA álom!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Szeptember 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Vár az autóipar és az okosvárosok világa, 2025. szeptember 18.

Vár az autóipar és az okosvárosok világa, 2025. szeptember 18.

More details
10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

10. Közép-Európai Esküvő Kiállítás, 2025. november 8-9.

More details
Az adatközpontok jövője Budapesten, 2025. szeptember 30.

Az adatközpontok jövője Budapesten, 2025. szeptember 30.

More details
HUNGULF 2025 Expó és Vásár, 2025. szeptember 27.

HUNGULF 2025 Expó és Vásár, 2025. szeptember 27.

More details
Elektromos Járművek és Tiszta Energia Fesztiválja, 2025.  szeptember 7.

Elektromos Járművek és Tiszta Energia Fesztiválja, 2025. szeptember 7.

More details
Balaton Boat Show, 2025. szeptember 5-7.

Balaton Boat Show, 2025. szeptember 5-7.

More details
Motoros Műrepülő Világbajnokság, 2025. szeptember 12–20.

Motoros Műrepülő Világbajnokság, 2025. szeptember 12–20.

More details
Kelet vs. Nyugat Veterán Autó Találkozó, 2025. szeptember 6.

Kelet vs. Nyugat Veterán Autó Találkozó, 2025. szeptember 6.

More details
Kulthajó Keszthely, 2025. szeptember 6., 13., 20. és 27.

Kulthajó Keszthely, 2025. szeptember 6., 13., 20. és 27.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője