Az Esterházy Privatstiftung 2023-ban ismét meghirdeti az Esterházy Art Award-ot. A benyújtott pályázatokból egy nemzetközi szakmai zsűri választja ki a díjra jelölt maximum 25 művészt: a short list válogatásból a…
Egy egészen különleges fotókiállítást tekinthettek meg a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban, ugyanis a Fortepan-használók között már ismerősen csengő Kereki Sándor képeit vehetitek szemügyre.
Ha még sosem jártál benne, akkor azért. Ha ismerted fénykorában, akkor meg azért. Ha szeretsz nosztalgiázni, akkor azért. Ha pedig titkon mindig is elhagyatott épületekbe szerettél volna bejutni, akkor azért.…
Egy egész hétvégén át a krémes sajt jóleső melegsége körül gyűlhettek össze barátokkal, családdal vagy csak romantikusan kettesben.
A világ egyik legrangosabb cirkuszművészeti seregszemléjén idén több mint ötven produkcióban mintegy száz artista vesz részt a világ minden tájáról. A versenyprogram mellett tudományos konferenciára és kiállításmegnyitóra is sor kerül…
2024-ben is minden hónap 2. vasárnapján felbolydul az élet Dabason. Ekkor kerül megrendezésre az Országos állat és kirakodó vásár. Ilyenkor árusok sokasága települ ki már hajnalok hajnalán a dabasi vásártérre,…
2024. január 13-án, szombaton BÖLLÉRFESZT Ecseren! Várjuk a húsok szerelmeseit, a böllér-mesterség szakértőit az Ecseri Tájházba. A disznóvágás egyben hagyományőrzés is. Annak a hagyománynak a továbbvitele, amely évszázadok óta jelentős…