Friss hírek

Archívum

A színház és a közönség kapcsolatát erősítik a Vígszínház Víg+ programjai

A színház és a közönség kapcsolatát erősítik a Vígszínház Víg+ programjai

Eseményfigyelő 1204

Megújult programokkal várja a Vígszínház művészetközvetítő műhelye azokat, akiket érdekelnek a színház kulisszatitkai vagy kipróbálnák magukat színházi helyzetekben. A Víg+ kulisszajárásokkal, improvizációs és drámapedagógiai foglalkozásokkal, hétvégi játszóházzal, iskolás csoportoknak szóló, előadásokhoz kapcsolódó programokkal, valamint a nyugdíjas korosztálynak szóló délelőtti eseményekkel várja az érdeklődőket.

Havonta több alkalommal a VígTourok keretében a résztvevők betekinthetnek a Vígszínház kulisszái mögé. A vezetett túrán nemcsak az épületet ismerhetik meg az érdeklődők, hanem izgalmas történeteket hallhatnak a színház működéséről, a színházi szakmákról, és azt is megtudhatják, miként jut el egy előadás az olvasópróbától a premierig.

A Vígszínház fontos feladatának tekinti, hogy a fiatalabb korosztályokkal is megismertesse a színház varázslatos világát, nyitottá tegye őket az előadások befogadására, és segítséget adjon nekik a színházi élmény feldolgozásához. Havonta egy hétvégi alkalommal a Vígszínház színházpedagógusai – Lévai Barbara és Zewde Eszter – a Vígjátszóba várnak minden játszani és kalandozni vágyó 6-10 éves gyermeket.

A 15 év feletti érdeklődőket a Nyílt Műhely játékos improvizációs műhelyfoglalkozásai várják. Színházi előképzettség nem szükséges, csupán jókedv és nyitottság. Míg az iskoláscsoportok külön egyeztetett időpontokban kulisszajárásokon vagy drámapedagógiai foglalkozásokon vehetnek részt, utóbbin akár saját iskolájukban is.

Az Előadás+ ráhangoló vagy feldolgozó foglalkozásain a szakemberek a diákokkal a látott darab kapcsán felmerülő, saját életükhöz és csoportjukhoz kapcsolódó témákat dolgoznak fel interaktív, játékos formában. A foglalkozások – korosztálytól függően – az alábbi előadásokhoz kérhetők iskolás csoportoknak: A padlás, A Pál utcai fiúk, Pinokkió, 80 nap alatt a föld körül, Lóvátett lovagok, Barátom, Harvey, Kinek az ég alatt már senkije sincsen, A diktátor, A nagy Gatsby, Az öreg hölgy látogatása, Az üvegcipő, Krum, Magyar Elektra, Mondjad, Atikám!, Toldi, Szeget szeggel, A kastély, K utazásai, A Nyugat császára, Sirály.

A zárt csoportban működő Víg Egylet heti rendszerességű alkalmain a középiskolás résztvevők egy, a színház repertoárján futó előadás témáját összművészeti eszközökkel járják körbe. A közös munka fókuszában a kritikus gondolkodás, a kreativitás, a kollaboráció és a kommunikáció fejlesztése áll. A csoportba legközelebb 2024 szeptemberében lehet jelentkezni, melyről a Víg+ Instagram oldalán lehet tájékozódni.

A Vígkorúak sorozata a nyugdíjas korosztálynak szól. A háromórás eseményen a közös játék és beszélgetés mellett kulisszatitkokról, aktuális bemutatóinkról is mesélnek. A résztvevők megismerhetik a színház működését, találkozhatnak a színház munkatársaival, akik szakmájuk mesterfogásaiba is beavatják őket.

 

További információ: www.vigszinhaz.hu
A Víg+ Instagram oldala: https://www.instagram.com/vigdiak
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.