Friss hírek

Archívum

29. FeHoVa, 2024. február 8-11.

29. FeHoVa, 2024. február 8-11.

Eseményfigyelő 4764

A tavalyinál lényegesen több látogató, számos nemzetközi kiállító és jó hangulat jellemezte a vasárnap véget ért 29. FeHoVa kiállítást. A régió vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek legnagyobb találkozóján több mint 200 kiállító mutatta be újdonságait, az érdeklődők pedig számos előadáson vehettek részt a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.

A 29. FeHoVa kiállítás négy napján összesen több mint 38 ezren látogattak ki a Hungexpo-ra. Ez a szám jócskán meghaladja a tavalyit; a jelek szerint a horgász- és vadásztársadalom élete is visszatért a rendes kerékvágásba a két évig tartó világjárvány után. A kiállításon számos ország képviseltette magát, köztük Ausztria, Belgium, Csehország, Dél-Afrika, Lengyelország, Namíbia, Olaszország, Pakisztán és Szlovákia. A látogatók között is sok volt a külföldi – ez a FeHoVa mellett a kiállítással egy időben rendezett X. jubileumi FEHOVA-MEOESZ Nemzetközi Kutyakiállításnak (CAC, CACIB) is köszönhető. Idén összesen négy pavilonban zajlottak a FeHoVa eseményei.

A vadászok és természetkedvelők a HUNGEXPO legnagyobb, A jelű pavilonjában ezúttal is számos szakmai- és közönségprogramon vehettek részt, köztük trófeabemutatók- és bírálatok, kerekasztal beszélgetések, vetítések és élménybeszámolók.  Sok érdeklődőt vonzott a 2020–2022-es vadászidények legjobb magyar nagyvad trófeáiból összeállított válogatás, a Nadler-trófeaszemle, Szunyoghy András grafikusművész „Vadállatok anatómiai rajzai” címmel rendezett kiállítása és az „Akcióban az állatvilág” dioráma is.

Nagy siker volt a FeHoVa-n először megrendezett jótékonysági aukció: Hidvégi Béla bocsájtotta árverésre személyes tárgyait – a kiállításon minden darab elkelt. A befolyt összeg teljes egészében a Vadásztrófea Alapítvány vadvédelmi és edukációs programjait támogatja.

A hagyományosan a FeHoVa keretein belül rendezett XI. FeHoVa Kupa Nemzetközi Szarvasbőgő Bajnokságon ezúttal a szokottnál kevesebb volt a nevező, de a verseny így is hatalmas közönségsikert aratott.

A horgászokat és a vízi világ iránt érdeklődőket is rengeteg program közül válogathattak. Idén is két medencében zajlottak a bemutatók: sokakat vonzottak az etetőhajó tesztek, valamint az úgynevezett „csalivezetési” bemutatók. A több mint 22 ezer literes óriás akváriumban ezúttal is számos édesvízi halat tekinthettek meg a látogatók a saját élőhelyüket élethűen bemutató környezetben.   

A Horgász színpadon neves magyar sporthorgászok számoltak be élményeikről, tapasztalataikról, köztük Bakó Péter, Horváth Bálint, Raffer Kristóf és Veegh Viktor.  A Címvédés a FreeStyle Method feeder világbajnokságon címmel beszélgetést láthattak a kétszeres világbajnok Szabó Bencével.

A kiállítással egy időben – két pavilonban – rendezték a X. jubileumi FEHOVA-MEOESZ Nemzetközi Kutyakiállítást (CAC, CACIB), amelyen 20 országból több ezer kutya és gazdáik versenyeztek.

Bővebben: ITT

Bővebben: fehova.hu

 
Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
Flottaokosan szakmai fórum – 2026. október 30-án a Graphisoft Parkban
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
HOMEINFO Mester Workshow 2026 – két nap, amikor a szakma beköltözik a BOK Csarnokba
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
IMAGINE Wedding Show 2026 – egy nap, ahol szinte az egész esküvő összeállhat
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
Future Energy & Mobility 2026 – Budapesten találkozik az energetika és a jövő mobilitása
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
TerraPlaza Budapest 2026 – egzotikus állatok és terrarisztika a Lurdy Házban
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026