Friss hírek

Turizmus

Újdonságokkal nyitja a szezont a Tisza-tó

Újdonságokkal nyitja a szezont a Tisza-tó

Eseményfigyelő 542

A Tisza-tó népszerűségét jelzi, hogy a Poroszlót Tiszafüreddel összekötő kerékpárút – melynek tavalyi átadásával a tó teljesen körbetekerhetővé vált –, az ország kedvenc bringaútja lett az idei Év Kerékpárútja pályázaton. A térség több új fejlesztéssel várja a szezont.

Május 28-án adják át Tiszafüred 30 millió forintos, átfogó fejlesztés során megszépített szabadstrandját. Egy másik, 20 millió forintos pályázat keretében a tiszafüredi Tourinform is ide, a szabadstrand területén lévő, új telepítésű irodakonténerbe költözött, hogy információs pontként szolgálja a rekreációs és vízparti üdülési céllal érkező vendégeket.

A Tisza-tavi Ökocentrum több újdonsággal üdvözölte az újranyitást. A 33-as főúton gyalogátkelőhelyet létesítettek. Elkészült a halászskanzen-bemutatóhely megújítása, a központi információs pult új bútorzata, a Tisza-tavi kikötőben eső- és napvédő épült.

Lépésenként halad a park dongaútjának felújítása. Tavasszal rétisasokkal bővítették az állatbemutatók sorát, új színfoltként hódok, kis rókák érkeztek.

A nyaralóhajózás egyik bázisául szolgáló kiskörei kikötőben új, csónak formájú, 19 méter magas kilátó épült. A körülötte álló 4 lábasház különböző funkciókat (iroda, étterem, közösségi vizesblokk) kapott.

A vízitúrázók és a motorcsónakos kirándulók örömére két új, kizárólag vízen megközelíthető, ingyenesen használható kilátótornyot épít a nyári szezonra a Békatutaj Egyesület. Az egyik kilátó a Csapói Holt-Tisza partján található szigeten, a másik Újlőrincfalva közelében, egy öbölben épül.

A Kisfaludy-program szálláshely-fejlesztési pályázatának támogatásával Poroszlón közel 80 szálláshely megújult. 15 új szálláshely nyitotta meg kapuit.

A térségbe érkező családokat jókedvű kikapcsolódásra hívja a Mátai Ménes Gyereknapi Barango-LÓ elnevezésű programja május 30-án.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben