Friss hírek

Turizmus

Holokausztkiállítás nyílt az Arab-félszigeten

Holokausztkiállítás nyílt az Arab-félszigeten

Eseményfigyelő 661

Emlékezünk címmel nyílt holokausztkiállítás egy dubaji múzeumban, amelynek egy része olyan muszlimoknak is emléket állít, akik zsidókat mentettek a második világháború idején – írja a The Nation című helyi lap.

"Nagyon fontos felvilágosítanunk az embereket a holokauszt tragédiájáról, mert a tanítás a tudatlanság egyetlen ellenszere" – fogalmazott a szerdai megnyitón Ahmed Obeid Al-Manszuri, a 2012-ben megnyílt magántulajdonban lévő múzeum alapítója. A Civilizációk Keresztútjai Múzeum a tolerancia és a multikulturalizmus témájával foglalkozik, miközben bemutatja a térségbeli civilizációkat. A szervezők szerint ez az első, a holokauszt áldozataira emlékező kiállítás a Perzsa-öböl térségében.

A muszlim embermentőknek szentelt szekcióban emlékeznek meg például azokról az albániai mohamedánokról, akik albán zsidók életét mentették meg.

A kiálításon ismertetik meg például Mohammed Helmy Berlinben élő egyiptomi orvos történetét, aki zsidókat bújtatott a házában, és betegségeiket is kezelte. De bemutatják Selahattin Ülkümen török diplomatát is, aki a görög Rodosz szigeten állomásozott, és aki szembeszállt a zsidókat begyűjtő nácikkal, amelynek következtében legalább a török állampolgárságú üldözötteket sikerült megmentenie.

Az Egyesült Arab Emírségek tavaly szeptemberben létesített diplomáciai kapcsolatokat Izraellel.

(Forrás: travelo.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
World Press Photo 2026. november 8-ig -  A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
World Press Photo 2026. november 8-ig - A világ legfontosabb történetei képekben a Biodómban
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Múzeumok Őszi Fesztiválja, 2026. november 15-ig
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Novemberben jön a Modern Gyárak Éjszakája
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben
Százéves jubileummal és ünnepi nyitóhétvégével indul a korcsolyaszezon a Városligetben