Friss hírek

Turizmus

Pénteken két évre bezár a Sofitel Budapest

Pénteken két évre bezár a Sofitel Budapest

Eseményfigyelő 879

A Duna-parti luxusszállodában felújítás kezdődik, és addig a hotel teljesen bezár.

A Sofitel Budapest Chain Bridge felújítása 2021-ben kezdődik és előreláthatólag 24 hónapot fog igénybe venni. Addig a hotel teljes területe és szolgáltatása zárva lesz – írta az ötcsillagos luxusszálloda közleményében.

A 357 szobával, illetve lakosztállyal rendelkező szállodát 2019 őszén vásárolta meg az Indotek Csoport a miami központú nemzetközi befektető cég, a Starwood Capital Grouptól, amely 2017-ben szerezte meg azt a varsói központú Orbis magyarországi leányvállalatától.

Már a tavaly őszi tranzakció kapcsán arról szóltak a hírek, hogy az új tulajdonos a hotel teljes külső és belső felújítására készült, amelyet három ütemben, 2022-re végez el úgy, hogy a munkálatok alatt is fogadhasson vendégeket. Vélhetően a koronavírus-járvány és budapesti turizmus bezuhanása miatt hozták meg végül azt a döntés, hogy a felújítás idejére a házat teljesen bezárják.

Idén november elején ugyanis az Index megírta, és lapunk is beszámolt róla, hogy a felújítás előtt csoportos létszámleépítést hajt végre az Indotek Group a Sofitelben. A tulajdonos akkori indoklása szerint a kialakult helyzetben előre hozták a szálloda felújítását, de hangsúlyozták, hogy a megújult Sofitelben a jelenleginél jóval több dolgozó alkalmazására lesz szükség, mivel a felújítások révén a szálloda kapacitásai is nőnek majd.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.