Friss hírek

Turizmus

Országszerte több mint 80 szabadvízi strand újul meg nyárra

Országszerte több mint 80 szabadvízi strand újul meg nyárra

Eseményfigyelő 665

Több mint 80 szabadvízi strand újulhat meg a Magyar Turisztikai Ügynökség strandfejlesztési programjának negyedik ütemében.

Megújul többek között a zánkai, a balatonfenyvesi, a dunabogdányi, az abádszalóki és a tiszalöki szabadstrand is. A most biztosított forrásnak köszönhetően a következő szezonban újabb európai színvonalú, családbarát és akadálymentes fürdőhelyekkel találkozhatnak majd a vendégek. Az elnyert támogatásokat a Magyar Turisztikai Ügynökség év végégig folyósítja a kedvezményezetteknek.

A Magyar Turisztikai Ügynökség 2017-ben indította el a strandfejlesztési programot, amelynek célja, hogy 2030-ig az összes szabadvízi strand megújuljon. Az első ütemben, a 2018-as nyári szezonra több mint 30 balatoni település 55 fizetős strandja jutott összesen 2 milliárd forintos fejlesztési támogatáshoz. A program második ütemében 43 szabadstrand fejlesztésére kaptak vízparti települések összesen közel 4,4 milliárd forintot. A strandfejlesztés harmadik ütemében, 2020-ban pedig 90 strand részesült 3 milliárd forintos támogatásban a Balatonnál, a Dunakanyarban, a Tiszánál, a Tisza-tónál és a Velencei-tónál.

A nyáron meghirdetett negyedik ütemnek köszönhetően most több mint 80 strandon valósulhatnak meg fejlesztések, helyenként átlagosan 30 millió forintos támogatásból.

A program keretében eddig összesen közel 13 milliárd forint vissza nem térítendő hazai forrást biztosított a kormány a magyarországi szabadvízi strandok minőségi fejlesztésére.

A kiírás ebben az évben is az alapszolgáltatások minőségi színvonalának biztosítását célozta, kiemelt figyelmet szentelve a vizesblokkok rendbetételére, a családi mosdók és a baba-mama szobák kialakítására. Azokon a strandokon, ahol ezek már megfelelő minőségűek, a vízbejutás feltételeinek javítása (pl. stégek, lépcsők), az öltözőkabinok megújítása, egységes arculati elemek elhelyezése, a zöldfelületek rendezése és bővítése, wifi, valamint árnyékolók, utcabútorok beszerzése valósulhat meg. A sikeres pályázatok között számos olyan strand szerepel a negyedik ütemben, amelyek most először jutottak korábban nem látott fejlesztési lehetőséghez.

A teljes kedvezményezetti lista a Kisfaludy Program honlapján található.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Népszerű tartalmak

Tartalom galéria

Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
Megnyílt a Bar Henry a Párisi Udvarban – Építészeti örökség koktélospohárban
MICE Business Day, 2026. október 20.
MICE Business Day, 2026. október 20.
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
Milliárdos alvállalkozói követelések miatt kizárták a Lounge Eventet a szakmai szövetségből
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
STRIX Award 2026: ismét keresik Magyarország legjobb vállalati AI-megoldásait
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
A valóság játéka: Budapestre érkezik a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
2026. szeptember 26-án jön az első '"Kerékre Fel" a Graphisoft Parkban
Fő a kávé - kávékiállítás
Fő a kávé - kávékiállítás
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Property Investment Forum, 2026. szeptember 22.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.
Future of Finance, 2026. szeptember 23.