Friss hírek

Turizmus

Két négycsillagos szálloda is épül Keszthelyen

Két négycsillagos szálloda is épül Keszthelyen

Eseményfigyelő 502

Egy építészeti ötletpályázat már lezárult, most a Keszthelyen élők és itt működő szervezetek javaslatait várják arról, hogy milyen fejlesztések valósuljanak meg a Balaton-parton, ahol négy kilométer hosszú sétányt is kialakítanak majd - közölte keddi sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

Nagy Bálint (Fidesz-KDNP) elmondta: a hosszú évtizedekre meghatározó városfejlesztési elképzelések kidolgozására a múlt év végén kapott kormányzati támogatást Keszthely. Már lezárult az az építészeknek szóló ötletpályázat, amelyet a Magyar Művészeti Akadémia írt ki, a szakmai zsűri 26 pályamunkáról dönt a következő hetekben. Az önkormányzat most egy helyieknek szóló ötletbörzét hirdetett, amelyre február hetedikéig várják az itt élők vagy itt tevékenykedő civil és sportszervezetek javaslatait.

A polgármester jelezte: turisztikailag két fejlesztendő területe van a városnak, az egyik a Festetics-kastélytól a belvároson és a Helikon parkon át a központi strandig tartó területé, a másik pedig a déli kutyás strandtól és piknikkertől egészen majdnem Gyenesdiás határáig tartó mintegy négy kilométeres partszakasz megújítása. Ez utóbbira várják most az ötleteket, amelyeket felhasználva az év végéig kidolgozzák a parti terület fejlesztési terveit. Az már biztos, hogy a teljes partszakasz hosszában ligetes sétányt alakítanak ki, megnyitva ezzel olyan területeket is, amelyek ma még zárva vannak a látogatók elől. Erre felfűzve olyan szolgáltatásokat, sportolási és kikapcsolódási lehetőségeket kínálnának, amelyek 12 hónapon át elérhetőek.

A vasútállomás és a buszpályaudvar, valamint a hajókikötő környezetéhez kapcsolódóan új parkolókat is terveznek. A városi strand átalakításával a Balaton legjobb strandját szeretnék létrehozni kibővített területtel, új szolgáltatásokkal és zárt térben is használható sportfunkciókkal, rossz időben is igénybe vehető játszóházzal. A déli partszakaszon megőriznék az Erzsébet-liget növény- és állatvilágát, piknikezési lehetőséget is kínálva, illetve megnyitnák a két vitorláskikötő területét is. Az északi területen a horgászok számára új csónakkikötő kialakítását tervezik - sorolta Nagy Bálint.

A polgármester az MTI kérdésére beszámolt arról is, hogy a közeljövőben két szállodafejlesztés is indul magánberuházásban a Balaton-parton, és ezek várhatóan 2023-ig elkészülnek, párhuzamosan a parti sétány fejlesztési elképzeléseivel. A lebontott Via Hotel helyén februárban megkezdődik a kivitelezése az új, 126 szobás, négycsillagos szállodának, illetve szintén megkezdődik a Helikon Hotel korszerűsítése, ahol az eddiginél kevesebb, de tágasabb szobákat alakítanak ki ugyancsak négycsillagosra emelve a besorolását. Nagy Bálint hozzátette: Keszthelyen jelenleg nagyon kevés a szállodai kapacitás, ezért az új hotelek több vendéget és ezzel együtt nagyobb adóbevételt is hoznak majd a városnak.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó