Friss hírek

Turizmus

1,3 milliárd forintból fejlesztik a gyomaendrődi Liget Fürdőt

1,3 milliárd forintból fejlesztik a gyomaendrődi Liget Fürdőt

Eseményfigyelő 465

Online sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy minden idők legjelentősebb beruházása kezdődhet meg a Békés megyei város fürdőjében.

A város polgármestere, Toldi Balázs a közösségi oldalán osztotta meg a fejlesztéssel kapcsolatos információkat.

A posztból kiderül, hogy a közel nettó 1,3 milliárd forintos fejlesztés a település egyik legnagyobb beruházását jelenti.

A tervek szerint a projekt keretében elkészül a már korábban tervezett csúszdapark, ezen felül pedig fejleszteni fogják az uszodaépület medencéinek a számát, újabb wellness szolgáltatásokat vezetnek be és növelni fogják az egészségmegőrző gyógyászati kezelések számát.

A beruházás keretében jelentősen bővül a fürdőben található szállások férőhelyszáma is. Tervezik egy grillterasz, illetve egy gyerek e-car játékpálya megépítését. Megújulnak a fürdő belső közlekedési útja, járdái, zöld területei.

Felújítják a kemping útjait és közműveit, növelik a parkolóhelyek számát. Ezen felül megvalósul egy energetikai fejlesztés, továbbá megnyitják a fürdő területén található termálvizes kutat is.

A településvezető hangsúlyozta, hogy terveik szerint a beruházás sokat fog növelni Gyomaendrőd turisztikai vonzerején, közvetlenül hozzá fog járulni a munkahelyteremtéshez.

Számítanak rá, hogy a beruházás miatt növekedni fog a településre érkezők ott megszálló vendégek száma is.

Abban is bíznak, hogy a projekt jelentősen javít a fürdő gazdasági mutatóin, az így felszabaduló forrásokból pedig esetlegesen újabb fejlesztéseket tudnak majd megvalósítani.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
BabaMama Expo 2026 – Két nap, amikor minden a babák és a családok körül forog
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
KidExpo 2026 – Élmények, játékok és családi kalandok a Budapest Arénában
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Igazi édes hétvégére vágysz? Jubileumi csokoládé fesztiválra készül Opatija
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Világrekorder erősember és Mr. Olympia-testépítő érkezik Budapestre – itt találkozhatsz velük!
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Fénybe öltözött a Füvészkert: a Szépség és a Szörnyeteg világába hív a Garden of Lights
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Story of Lights Gödöllőn – Mesebeli fényvilág költözik a Grassalkovich-kastély parkjába
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Két és fél évig építette titokban: elkészült Budapest különleges filmes világa
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Társasjátékok Ünnepe, 2026. november 21-22.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.
Jubileumi Őszi Esküvő Kiállítás, 2026. november 7-8.