Friss hírek

Turizmus

Bor, kultúra, Szekszárd

Bor, kultúra, Szekszárd

Eseményfigyelő 774

Szekszárd hangulatos utcáit járva lépten-nyomon történelmi nevezetességekre bukkanunk. Városnézés közben se feledjük, hogy híres borvidéken járunk: térjünk be az utunkba akadó borházakba egy-egy pohár tüzes kadarkára vagy bikavérre.

Szekszárd annyi látnivalót ígér, hogy a borvidéki túrát mindenképp érdemes itt kezdeni vagy zárni. Induljunk a belváros szívéből, a Béla térről, amit két oldalról a Városháza klasszicista épülete és a régi Vármegyeháza őriz. Hangulatos belső udvarán nézzük meg az I. Béla király által alapított 11. századi bencés apátság romjait. Itt találjuk a híres Borkutat is, amelynek csapjaiból ünnep idején fehér- és vörösbor folyik.

Babits, Liszt, Garay

Szekszárdon sétálva több helyen is a magyar kultúra nagyjainak nyomára bukkanunk: Babits Mihály szülőházában emlékkiállítás idézi fel egyik legnagyobb 20. századi költőnk életét, az építészetileg is különleges Augusz-ház a világhírű zeneszerző, Liszt Ferenc emlékét őrzi, a Garay téren álló szobor pedig Háry János megteremtőjének állít emléket.

A művészetkedvelőknek érdemes felkeresni az újjászületett zsinagógát is, amely ma kortárs és klasszikus kiállításoknak, hangversenyeknek ad otthont.

Kadarkától bikavérig

Az évszázadok során olyan jeles személyiségek tartoztak a szekszárdi bor hívei közé, mint Liszt Ferenc, Garay János, Babits Mihály vagy IX. Pius pápa. Higgyünk nekik, és kezdjük a borokkal való ismerkedést a városi „török fürdőben” kialakított Bormúzeumban. Itt személyes tárlatvezetés közben kóstolhatjuk meg a fűszeres szekszárdi kadarkát, a gyümölcsös kékfrankost és a több szőlőfajta házasításából készülő bikavért, amely ma is a borvidék zászlósborának számít.

szekszardbor2

Aki kíváncsi a borok egykori bölcsőjére is, az végigsétálhat a város déli részén fekvő Istifán-gödrében, Szekszárd utolsó egybefüggő történelmi pincesorán.

Búcsúzóul madártávlatból is vessünk egy pillantást a városra: kapaszkodjunk fel a Kálvária kilátóhoz (itt találjuk a nevezetes Szőlő-szobor kompozíciót is), ahonnan a dombokra felkúszó ültetvényeket és a történelmi belvárost egyaránt szemügyre vehetjük.

szekszardbor3

Ha több napot szánunk a borvidék felfedezésére, akkor induljunk el a Szekszárdi borúton, amelynek különböző állomásain – borospincékben, tanyamúzeumban, kerámia- és mézeskalácsműhelyben, borpárlat-palackozóban, tájházakban és a tájjellegű ételeket kínáló kisvendéglőkben – további kulturális és gasztronómiai élményeket szerezhetünk.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Budapest Audio Expo, 2026. október 17-18.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó