Friss hírek

Turizmus

Bármelyik pillanatban visszavásárolhatja az állam a Liszt Ferenc repülőteret

Bármelyik pillanatban visszavásárolhatja az állam a Liszt Ferenc repülőteret

Eseményfigyelő 517

A magyar kormánynak az a szándéka, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret visszavásárolja, és ez bármelyik pillanatban megtörténhet – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának hétfőn a szerbiai Ludason.

A kormányfő közölte: az a helyes, hogyha az egyetlen igazán komoly nagy nemzetközi repterünk magyar kézben van, ezért helyes is visszavásárolni, és a gazdaság elég erős ahhoz, hogy ezt meg is tudjuk tenni. A vásárlás bármelyik pillanatban lezárulhat – tette hozzá.

Úgy vélte, ha állami kézbe kerül a repülőtér, olyan fejlesztések történhetnek majd, amelyek két-három osztállyal felértékelik a repülőteret és így egész Budapestet is.

Az elmúlt napokban számos médium cikkezett arról, hogy a magyar kormány megemelte korábbi vételi ajánlatát, és ezt már tárgyalási alapnak tekintik a Budapest Airport tulajdonosai. (A repülőtér-üzemeltető cég többségi tulajdonosa az AviAlliance kanadai tulajdonú német vállalat.)

A Bloomberg úgy tudja, a magyar kormány által vezetett konzorcium ezúttal 4 milliárd eurót ajánlott fel a Budapest Airportért. Az airportal.hu pedig azt írta a Financial Times cikke alapján, hogy a két korábbi visszautasított ajánlatnál jóval magasabb a mostani felkínált összeg. Egy idézett szakértő jelenleg 4 és 5,5 milliárd euró közötti összegre becsüli a reptér-üzemeltető értékét – a járvány előtt 3 milliárd euróval szemben.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál