2024. október 5., szombat - Aurél

Turizmus

Nyaralás Európában: melyik országba utazhatunk és hogyan?

638

A koronavírus-járvány európai lecsengése nagyjából egybeesik a nyári üdülési időszak kezdetével, ezért az országok egy része igyekszik legalább az európai uniós polgárok részére lazítani a jelenleg még érvényben levő utazási korlátozásokon.

Számos ország kétoldalú megállapodások révén vezetne be könnyítéseket, az Európai Unió ugyanakkor azt szeretné elérni, hogy azok az országok nyissanak először egymás felé, ahol azonos mértékű a fertőzés elterjedése, ezután pedig jöhetne egy fokozatos, de végül teljes körű határnyitás az összes uniós ország között.

Turistafolyosók és „utazási buborékok" létrehozása is felmerült, utóbbi például Dánia és Görögország között – ebben az esetben a másik országból érkező turisták nem kerülnének automatikusan karanténba – írja összefoglalójában a Forbes.com.

A cikkből az is kiderül, hogy az Európai Unión kívülről érkezők számára június 15-ig továbbra is beutazási tilalom van érvényben. Lássuk, milyen esélyekkel indul neki a nyári turisztikai főszezonnak Európa 20 országa!

Ausztria

Amint azt mi is megírtuk, Ausztria élen jár az enyhítésekben és a turizmus újraindításában, az éttermek már kinyitottak, a szállodák a hónap végén fognak, június 15-től pedig teljesen megnyílik a német határ is.

Kurz kancellár bejelentette, hogy kétoldalú megállapodás alapján a cseh és az osztrák polgárok hamarosan szabadon utazhatnak egymáshoz.

Az tény, hogy most még érvényben van a beutazókra vonatkozó kéthetes karantén, de aki vállalja a 190 eurós Covid-teszt elvégzését, és nem fertőzött, annak nem kell karanténba vonulnia.

Belgium

Belgiumban is 14 napra karanténba kell vonulniuk jelenleg a külföldről beutazóknak. A kávézók, éttermek és múzeumok nem nyitnak ki június 8. előtt. A szállodák ugyanakkor – az éttermek zárva tartása mellett – már megnyitottak.

Horvátország

Május 11-én elindult a belföldi légi forgalom, várhatóan júniustól pedig enyhítenek a határátlépés szabályain. Kétoldalú megállapodásokban gondolkodnak Magyarországgal, Ausztriával, Szlovéniával és Csehországgal – nyilatkozta Gari Cappelli turisztikai miniszter. A szlovének már szabadon beutazhatnak, a többi említett ország turistái előtt várhatóan június 15-ével nyílnak meg a határok.

Ciprus

Ciprus júliustól készül a turizmus fogadására, a helyi sajtó német, svájci, osztrák, skandináv, görög, izraeli és esetleg holland turisták érkezésére számít.

Csehország

Május 11. óta az EU üzleti turistái beutazhat az országba maximum három napra, de csak ha igazolják, hogy nem fertőzöttek, egyébként 14 napos karantén vár rájuk. Várhatóan ugyanakkor a német és az osztrák határon feloldják a határellenőrzést.

Dánia

Bár az éttermek és bárok már megnyitottak, a dán határok továbbra is zárva vannak. Még lehetséges megnyitási dátumot se közöltek, de várható, hogy a német és a svéd határt nyitják meg elsőként. A BBC szerint Dánia utazási buborékot hozna létre Görögországgal, melynek keretében közvetlen repülőjáratokkal utazhatnának a dánok a görög tengerpartra.

Franciaország

A franciák jelenleg csupán lakóhelyüktől maximum 100 kilométerre utazhatnak el. Június 2-ától ugyanakkor megnyitnak az éttermek és szállodák – amennyiben a járványhelyzet ezt lehetővé teszi.

A kormányzat azonban azt tervezi, hogy lehetővé teszi, hogy a franciák idén is nyaralhassanak. Azt tervezik, hogy létrehoznak egy utazási buborékot Franciaország, Németország, Svájc és Ausztria részvételével, és június 15-től az övezeten belül bárki újra szabadon mozoghat.

Németország

A német belügyminiszter bejelentette, hogy június 15-től feloldanak minden korlátozást a francia, svájci, luxemburgi, dán és osztrák határokon, a luxemburgi határ pedig már május 15. óta szabadon átjárható. A német éttermek, szállodák is hamarosan kinyitnak.

Görögország

A görög turisztikai miniszter, Harry Theocharis reményei szerint a turizmus július elsejétől indulhat újra. A jelenleg még érvényben levő kéthetes kötelező karantén alól várhatóan hamarosan felmentést kaphatnak a ciprusi és az izraeli állampolgárok.

Írország

Ír sajtóértesülések szerint az ír kormány nem akarja, hogy turisztikai céllal érkezzenek külföldiek az országba, ezért még szigorúbb intézkedések várhatók.

A szállodákat és kempingeket, valamint a múzeumokat csupán július 20-tól akarják megnyitni a belföldi turizmus előtt. A kávézók és éttermek csak június 29-én nyitnak, a bárok pedig majd csak augusztus 10-én.

Olaszország

Európai turistákra számít csak az idén nyáron Olaszország. Hivatalosan is bejelentették, hogy az egész Európai Unióból és a schengeni övezetből érkezők előtt megnyitják a határokat június 3-tól és nem kell karanténba vonulniuk.

Málta

Május 31-ig szünetel a légi személyforgalom az országban, de mivel csupán öt halálos áldozatot követelt a járvány szigetországban, ezért az elsők között akarják újraindítani a turizmusukat, szigorú biztonsági előírások betartása mellett. Ugyanakkor csak bizonyos biztonságosnak tekintett országokból indulhatnak majd várhatóan turisták a nyáron a szigetre.

Hollandia

Június elsejétől megnyitnak a múzeumok, éttermek és kávézók, a szállodáknak pedig eddig sem volt kötelező bezárniuk, kivéve a magán szobakiadókat. A kempingek ugyanakkor csak július 1-től nyitnak ki.

Norvégia

A legtöbb korlátozás június 15-tel szűnik meg Norvégiában, ugyanakkor nem lehet tudni, mikortól léphetnek be külföldi turisták az országba. A kormányzat arra kéri az állampolgárokat, hogy ne tervezzenek a nyáron külföldi utat, töltsék a szabadságukat a vidéki nyaralójukban.

Portugália

Nem valószínű, hogy június közepe előtt enyhülnének a külföldiek beutazására vonatkozó előírások. Ugyanakkor a július-augusztusi főszezonra már sok külföldi foglalás érkezett.

Az ország hivatalos kampányt indított „Ne mondd le, halaszd el!" szlogennel, melynek keretében 2021 decemberéig érvényes utalványt kapnak azok, akik hajlandóak elhalasztani már befizetett nyaralásukat.

A kampány minden olyan foglalásra kiterjed, amelyet március 13. és szeptember 30. között érkezik utazási irodán keresztül vagy közvetlenül a szálláshelyekre.

A portugál szállodák és tengerpartok júniustól fogadnak vendéget.

Spanyolország

Spanyolországban ugyan megindult a korlátozások feloldása, de a nemzetközi turizmussal kapcsolatban kifejezetten óvatosak. „Garantálnunk kell, hogy amikor megnyitjuk a határainkat a turisták előtt, akkor csak „biztonságos" személyek léphessenek be Spanyolországba" – nyilatkozta Reyes Marot turisztikai miniszter.

A szállodák és a kávézók teraszai vidéken már megnyithattak, de csak maximum 30%-os töltés mellett. A Kanári-szigetek szállodái a helyi hatóságok szerint a legkorábban júliustól vagy augusztustól nyithatnak ki, és elsőként csak spanyol vendégeket fogadhatnak. A külföldiek csak októbertől érkezhetnek.

A Baleári-szigeteken ugyanakkor bíznak abban, hogy német turisták érkezhetnek hozzájuk légi járatokkal. Hasonló utazási buborékok elképzelhetők egyes alacsony rizikójú spanyol és európai térségek között.

Svédország

Július előtt nem várható a nemzetközi turizmus újraindulása helyi illetékesek szerint. A nyugat-svédországi Halland régió turisztikai hivatala mindenesetre minden marketingtevékenységét felfüggesztette, mivel „A jelenlegi körülmények között nem tudják a munkájukat végezni, nevezetesen hogy külföldi turistákat vonzzanak Hallandba."

Svájc

Az éttermek, bárok és múzeumok május 11-én nyitottak, június 15-ével pedig kölcsönösen megnyitja határait Svájc, Ausztria, Német- és Franciaország. Mivel Svájc eddig sem írt elő kötelező karantént a belépők számára, a határok megnyitása után automatikusan újraindulhat a turizmus.

Mi több, az európai országok többségétől eltérően Svájc fogadhat elsőként jelentősebb számban Európán kívülről érkező turistákat ezen a nyáron.

Szlovénia

Május 31-től korlátozás nélkül beutazhatnak az Európai Unió állampolgárai Szlovéniába, ahol május 18-tól kinyithatnak az éttermek és a maximum 30 szobás szálláshelyek, mivel – amint hivatalosan bejelentették – ott már véget ért a koronavírus-járvány.

Törökország

Az ország turisztikai minisztere, Mehmet Nuri Ersoy bejelentette, hogy minél előbb újra akarják indítani a turizmust. Olyan nemzetközileg elfogadott igazolási rendszert akarnak bevezetni, amelynek keretében vírusmentes zónákat tudnak kialakítani az üdülőhelyeken, éttermekben és szállodákban. Az érkező turistáktól ugyanakkor vírusmentességi igazolást kérnek érkezéskor. A nemzetközi légi járatok június közepétől indulhatnak újra.

Egyesült Királyság

Mivel az országba érkező turisták számára – Írország kivételével – kötelező a karantén, és nincs még meghirdetve az újranyitás menetrendje, várhatóan az idei nyár szempontjából Nagy-Britannia küldő és fogadó országként is elveszett. A legoptimistább forgatókönyv szerint se nagyon indulhat újra a turizmus július előtt.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Ingyen szerszámkészlettel, BETA műhelyberendezést!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Október 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Gördülő Ikarus legendák az Aeroparkban

Gördülő Ikarus legendák az Aeroparkban

More details
56. Műegyetemi Állásbörze, 2024. október 8-9.

56. Műegyetemi Állásbörze, 2024. október 8-9.

More details
Éljen a Mosoly Világnapja 2024. október 4-én

Éljen a Mosoly Világnapja 2024. október 4-én

More details
FEHOVA, 2025. február 6-9.

FEHOVA, 2025. február 6-9.

More details
PontyShow, 2024. november 8-10.

PontyShow, 2024. november 8-10.

More details
Villányi Vörösbor Fesztivál Villány, 2024. október 4-6.

Villányi Vörösbor Fesztivál Villány, 2024. október 4-6.

More details
Tokaj-Hegyaljai Szüreti Napok, 2024. október 4-6.

Tokaj-Hegyaljai Szüreti Napok, 2024. október 4-6.

More details
Tortafesztivál, 2024. október 12.

Tortafesztivál, 2024. október 12.

More details