2026. június 10., szerda - Margit

Turizmus

Csehország május 26-tól újra szabadon átjárhatóvá teszi a határait

896

Csehország május 26-tól újra szabaddá teszi államhatárainak átlépését, az ellenőrzések ezután már csak szúrópróbaszerűek lesznek. Jan Hamácek belügyminiszter Twitter-bejegyzése szerint erről hétfői ülésén döntött a cseh kormány.

A Csehországba való belépéskor továbbra is kell negatív koronavírusteszttel rendelkezni, de ezt is csak szúrópróbaszerűen fogják ellenőrizni.

Tomás Petrícek külügyminiszter a kormányülés előtt újságíróknak azt mondta, hogy Csehország azon igyekszik, hogy június közepéig teljes egészében megnyithassa határait. Ennek feltételeiről már tárgyalnak az összes szomszédos országgal, a legelőrehaladottabb állapotban a cseh-osztrák tárgyalások vannak.

A külügyminiszter szeretné elérni azt is, hogy a csehek anélkül utazhassanak a nyáron, hogy kötelező legyen számukra a koronavírusteszt, illetve a külföldről való visszatérés után a kéthetes karantén.

Május végén, június elején már nyilvánosságra kellene hoznunk a szomszédokkal való teljes határnyitás konkrét időpontjait és feltételeit - mondta Petrícek újságíróknak a kormány ülése előtt. A csehek kiutazását jelenleg a szomszédos országok intézkedései akadályozzák. A miniszter megerősítette, hogy a cseh, a szlovák és az osztrák illetékesek kedden tárgyalnak a határok megnyitásáról, míg szerda a cseh-német tárgyalásoké.

csehekk2

Lengyelországgal a tárgyalások még csak a kezdeti szakaszban vannak. Remélem, hogy június közepén ez a határszakasz is megnyílhat - mondta Petrícek. Megjegyezte ugyanakkor, hogy mindez a járványhelyzet alakulásának függvénye.

Hétfő délelőttig Csehországban az egészségügyi minisztérium hivatalos kimutatása szerint 8480 személy kapta meg a fertőzést, a betegségből 5468 személy már felgyógyult.

csehekk3

Az utóbbi két hétben a napi új fertőzések számának növekedése ötven körül mozog. A betegség eddig 298 halálos áldozatot követelt. Kórházban jelenleg már csak 166 személyt kezelnek, közülük mintegy két tucatnál nehéznek minősíthető a betegség lefolyása. Csehországban vasárnap éjfélkor véget ért a március közepén kihirdetett szükségállapot. A cseh kormány hétfői ülésének legfőbb célja a közéletet és a gazdaságot korlátozó intézkedések teljes feloldásának pontosítása. Már korábban közölték, hogy a szájmaszkok kötelező viselete a közterületeken május 25-én megszűnik, ugyanakkor továbbra is viselni kell majd a tömegközlekedési eszközökön és a zárt helyiségekben.

(Forrás: origo.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Megjelent a legkisebbek krimije

Megjelent a legkisebbek krimije

More details
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.

More details
Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

Űj kihívások előtt a magyar családok: TikTok, szorongás, figyelemzavar

More details
Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

Whiskis-mangós fagylaltot készített a világbajnok magyar mester

More details
X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

X Smart Sport Expo és Fitness Fesztivál, 2026. június 14.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője