2026. február 27., péntek - Ákos, Bátor

Turizmus

Magyarország két legfontosabb turisztikai célpontját köti össze az épülő Budapest-Balaton kerékpáros kapcsolat - jelezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a közösségi oldalára felkerült bejegyzésben pénteken.
Itthon Siófok, Horvátországban Crikvenica a befutó az utazók körében. Csehországban Karlovy Vary, Romániában a Fekete-tenger partján fekvő Mamaia lett a legvonzóbb a foglalási darabszámok alapján – derült ki a Szallas.hu…
Mivel a legtöbb hétvégi balatoni vonat teljes foglaltsággal közlekedik, ezért a megnövekedett utasforgalom kiszolgálása érdekében, a MÁV-START egy újabb KISS emeletes motorvonattal, Panoráma expresszvonat néven új járatot indít vasárnaponként Fonyód…
A 2020-ban kitört COVID-19 járvány jelentősen érintette a hazai szolgáltató szektort, ezen belül is a turizmust és vendéglátást. A kereskedelmi szálláshelyek veszteségei 2019 azonos időszakához mérten meghaladták a 257 milliárd…
Július 28-án ünnepélyesen megnyitották a világ egyik legnagyobb üzleti hotelmárkájának első budapesti szállodáját a Nyugati Pályaudvar szomszédságában. A 230 szobával és 13 rendezvényteremmel rendelkező szálláshelynek most még csak az első…
Keddtől a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon ásványvizet biztosít utasainak a MÁV-START a hőségriasztás ideje alatt. Fontos, hogy mindenki elegendő mennyiségű ivóvízzel vagy folyadékkal induljon útra.
A napokban hivatalosan is aláírták a 3 évre szóló együttműködési megállapodást a fürdőváros és a Veszprém-Balaton 2023 EKF között.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

STAHLWILLE, a minőség kötelez!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Február 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28  

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Sétálójegyes hétvégék a Skanzenben 2026 márciusában

Sétálójegyes hétvégék a Skanzenben 2026 márciusában

More details
Mangalica és Kocsonya Fesztivál, 2026. március 6–8.

Mangalica és Kocsonya Fesztivál, 2026. március 6–8.

More details
Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

Amikor a konyha a főszereplő – Élmény, design és technológia a Konyhakiállításon

More details
Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

Így még nem láttad a főváros múltját: új filmalbum mutatja be a régi Budapestet

More details
Hévízibivaly duatlon verseny, 2026. február 28.

Hévízibivaly duatlon verseny, 2026. február 28.

More details
Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

Lángos- és Fánksütő Fesztivál, 2026. február 28.

More details
Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

Csörögi csörögefánk fesztivál, 2026. február 28.

More details
KŐBÁNYA UNDERGROUND: fény-, hang- és térfesztivál

KŐBÁNYA UNDERGROUND: fény-, hang- és térfesztivál

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője