Friss hírek

Turizmus

A béke szigete Tatán

A béke szigete Tatán

Eseményfigyelő 659

Valaha császárokat, királyokat, hadvezéreket és grófokat fogadott a tatai Öreg-tó partján álló Esterházy-kastély, amely újra régi pompájában ragyog.

A tatai kastély az első olyan műemléképület, amelyet a Nemzeti Kastélyprogram keretében újítottak fel, és nyitottak meg idén májusban a nagyközönség előtt.

Fényes múlt után hányattatás

A barokk kastély az 1760-as évek második felében épült Esterházy (IV.) Ferenc velencei, majd nápolyi követ rezidenciájaként.

Igazi virágkorát a kiegyezés utáni évtizedekben élte, amikor Tata a Monarchia egyik fő lovasközpontjává vált. A II. világháború után idegszanatórium működött a kastélyban egészen 1996-ig, azután hosszú ideig üresen állt az épület.

Élmények a történelmi falak között

Több évig tartó felújítása után idén május óta a Béke szigete című, élményalapú tárlat látható a kastély falai között, amely a grófi család múltját mutatja be.

tatabek2

A pompás termekben megcsodálhatjuk a mahagóni íróasztalt, amelyen feltehetően a napóleoni háborúkat lezáró békeszerződést aláírták, a bölcsőt, amelyben utoljára Zichy Mária grófnő ringatta gyermekét, továbbá egy 18. századi rózsafa dobozt, amelyben szerelmes leveleket tárolhattak.

Figyelemre méltóak az egykori fürdőszobák épségben megmaradt hollandi csempéi, a „sátorszoba", amellyel a török elleni csatákban elesett fiainak állított emléket az Esterházy család, és a rejtett lépcsőtöredék is, amely a grófi lakosztályt kötötte össze a grófnő hálójával.

A Szalon Kávézóban feltétlenül kóstoljuk meg a hagyományos recept alapján készülő Esterházy-tortát is.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
E-bike Test&Show 2027 – Az elektromos kerékpározás kerül a középpontba
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Winter Dog Show 2027 – Nemzetközi kutyakiállítás Budapesten
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
Debreceni Egyetem Állásbörze és Karriernap, 2026. november 4.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
BrauBeviale Nürnbergben, 2026. november 10-12.
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
Property Awards 2026 – Díjazzák a magyar ingatlanpiac legjobbjait
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
HR (R)EVOLUTION 2026 – Új korszak a munkaerőpiacon
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
Deep Tech 2026 – A jövő iparágait formáló technológiák találkozója
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
AI & Digital Transformation 2026 – Hogyan alakítja át a vállalatokat a mesterséges intelligencia?
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál
Sárkányok és tündérek között: fénykert várja a látogatókat a fertődi Esterházy-kastélynál