Friss hírek

Turizmus

Megépül a Balatoni Bringakör utolsó hiányzó szakasza

Megépül a Balatoni Bringakör utolsó hiányzó szakasza

Eseményfigyelő 547

Az eredményes közbeszerzést követően a napokban kötik meg a kivitelezői szerződést a balatoni tókerülő kerékpárút egyetlen még kiépítetlen elemének kivitelezőjével, a nettó 420 millió forintos beruházásban jövő őszre elkészül a mintegy 200 kilométeres Bringakört tényleg összezáró balatonrendesi szakasz - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-vel.

A közleményben a tárca felidézte: a Balatoni Bringakört a 2000-es évek elején részben önálló kerékpárutakon vezetve, részben kisforgalmú utcák felhasználásával jelölték ki, a tó körüli útvonalból azonban különböző jogviták miatt egy rövid szakasz kimaradt. A Bringakör Balatonrendesen megszakad, Kővágóörs településhatárától az Ábrahámhegyre vezető kerékpárútig hiányos az összeköttetés. A kerékpárosok két évtizede kénytelenek minden jelölés vagy figyelemfelhívás nélkül, a 71-es főúton autók között haladva közlekedni a szakaszon - írták.

A tókerülő út az ITM megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában megvalósuló fejlesztésben zárul össze rendes bringakörré. A hazai forrásból támogatott projektben 730 méteren elbontják és újjáépítik az Ábrahámhegyre vezető kerékpárutat is a rossz állapota miatt. Így a kivitelező Alpok Terra Kft. összesen közel 2 kilométeren kezdi meg a várhatóan 2022 szeptemberéig tartó munkálatokat. A közleményben Mosóczi László, a tárca közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kiemelte: az ITM mintegy 850 kilométernyi kerékpárút-szakasz kivitelezését és előkészítését támogatja összesen 50 milliárd forinttal. "Teljes hosszban megújítjuk a Balatoni Bringakört, a magyar tenger még kényelmesebb és biztonságosabb körbekerekezését szolgáló beruházások költségeihez közel 5 milliárd forinttal járul hozzá a tárca" - közölte.

A déli parton a tervek szerint még idén befejeződnek a több projektben zajló beavatkozások Balatonakarattyától egészen Balatonboglárig. Északon a Tihanytól Balatonkeneséig tartó szakasz munkálatai a jelenlegi ütemezés szerint 2023 végéig érhetnek célba - jelezte az államtitkár. Mosóczi László hozzátette: az ország más részeiben is biciklis körtúrázásra alkalmas kerékpárutakat építenek, amelyeket akár gyerekekkel felkerekedő családok is biztonságosan használhatnak. A Tisza-tó partján Az év kerékpárútjának választott Tiszafüred-Poroszló szakasz tavalyi átadásával egészült ki a bicikliút. Tokaj-Hegyalján jövő nyárig készül el az új kerékpáros kör. A 2020-as országos kerékpáros forgalomszámlálás adatai 76 százalék feletti átlagos növekedést jeleztek a Balatonnál és a Tisza-tónál kerekezők számában. Az újabb fejlesztések a nagy tavak és a Duna mentén is vonzóbb körülményeket teremtenek a vízparton szívesen biciklizők számára - mutatott rá az államtitkár a közleményben.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

További hírek, tippek

Tartalom galéria

Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Erőművek Éjszakája, 2026. október 16.
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Cinemira YOUTH 2026: kamasztörténetek, filmpremierek és a jövő filmes tehetségei
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Mesék, filmek és különleges kalandok: jön a Cinemira KIDS 2026
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Lépj be a csodák kapuján - Kiállítás és kalandjáték
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Öveket becsatolni! – a közlekedésbiztonság múltja és jövője 2026. október 31-ig
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Godot Art Expo 2026 – ahol a kortárs művészetet nemcsak nézni, hanem felfedezni is lehet
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Világ Gyalogló (Hó)Nap 2026
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
Visszatérnek a Westend Napok és újra megnyílik a Kifutó
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik
TECHTOGETHER+ 2026: ahol az ipar jelene és jövője találkozik