2026. június 30., kedd - Pál

Eseményfigyelő

A HORECA új időpontja még tervezés alatt áll!

Az Aquaticum SPA tájékoztatja vendégeit, hogy a Mediterrán Élményfürdő a félévente szükséges, kötelezően előírt karbantartási munkálatok miatt, 2020. március 9. és március 19. között zárva

Mit adhat nekünk a mesterséges intelligencia? Jóváhagyásra vár a kormány mesterséges intelligencia stratégiája – derült ki egy friss hírből. A magyar vezetők tehát kiemelt jelentőséget

Egy szobalány a gyanúsítottja annak az ügynek, amely során azt próbálják felderíteni: ki vihette el egy budapesti luxusszálloda széfjéből Ahmad Farah kuvaiti óra- és ékszerkereskedő

2020-ban is folytatódik Noszvajon a helyi értékekre épülő kulturális turizmus fejlesztése, törekedve az állandó attrakciók növelésére és a fenntarthatóságra.

Magyarország kormányának döntése értelmében, a megfogalmazott iránymutatást követve a Müpa a mai naptól kezdődően – egyelőre 2020. március 31-ig – az előadásait nem

A bor tematikája köré épül, és a helyi apróparcellás szőlőtermelés és picekultúra hagyományait alakítja turisztikai attrakcióvá a Vasi Hegyhát-Rábamente térség és az osztrák Weinidylle Natúrpark

A koronavírusnak nagyon különleges, ritkán megfigyelhető hatása van a gazdaságra. Egyszerre hat a keresletre és a kínálatra, és a mai tudásunk alapján éppúgy okozhat egy

Tél közepére, végére a vitaminszintünk és így az immunrendszerünk is teljesen lemerül, nem véletlenül tombol ilyenkor az influenza. Sokan tartanak a kínai koronavírustól is, ám

Mi lenne, ha pár napig nem tudnál boltba menni? Lenne annyi kajád, hogy ne kelljen koplalnod? Ha úgy érzed, nem, érdemes lenne elgondolkoznod legalább néhány

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője