2026. június 30., kedd - Pál

Eseményfigyelő

Embert próbáló napok ezek azoknak a szülőknek, akik március 16. óta egy vagy több iskolásuk mellett egyszerre próbálnak szülőként, munkavállalóként és korrepetitorként is helytállni. Nem

Elloptak egy több millió eurót érő Vincent van Gogh-festményt egy, a koronavírus-járvány miatt bezárt hollandiai múzeumból.

Szervezett diák önkéntességi programot hirdetett a Meló-Diák a veszélyhelyzet idejére az egész ország területén. Az ország legnagyobb iskolaszövetkezete ezzel a kezdeményezéssel azt szeretné elérni, hogy

Magyar startup hozza össze a termelőket a városi fogyasztókkal

A Bolt, Európa vezető személyszállítási applikációja pár héten belül elindítja ételrendelő szolgáltatását, a Bolt Food-ot, itthon elsőként Budapesten.

Kis és nagyvállalati szoftver, amely a világon bárhol elérhető, otthon is! A home office egyik leghatékonyabb szoftvere. Dolgozz gyorsan, hatékonyan, bárhol, bármikor.

A mostani járványügyi helyzetben, kiemelten fontos szerepet kap az immunrendszer védelme és erősítése, hiszen, ha belül elég erősek vagyunk, könnyebben és komolyabb következmények nélkül tudjuk

A Fővárosi Önkormányzat és az MSZÉSZ közös kampánya keretében az üresen álló budapesti szállodák ablakaiban sötétedés után a 4U! üzenetet jelenik meg.

A Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület arra buzdít mindenkit, hogy ha a térségben foglalta le szállását, ne mondja le azt, hanem módosítsa az utazás időpontját.

Továbbra is minden bankban folyik a munka a március 28-tól elrendelet kijárási korlátozások ideje alatt és minden bank elérhető, de amit csak lehet, érdemes elektronikus

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője