2026. június 30., kedd - Pál

Eseményfigyelő

Online programsorozattal jelentkezik mostantól a Várkert Bazár.

A koronavírus terjedésének megállítása miatt egyre megszokottabbá válik a távoktatás 2020-ban. De a vírus terjedése előtt is egyre nagyobb szerepet kapott a technika az oktatásban.

A Guinness Rekordok Könyve a madridi Sobrino de Botínt a legrégebb óta folyamatosan nyitva tartó étteremként tartja számon. Megtörve a csaknem három évszázados rekordot, a

Az év eleji tetőzés után márciusban már egyértelműen a koronavírus okozta válság első jelei domináltak a budapesti albérleti piacon.

A jelenlegi koronavírus-helyzetben fontos, hogy ha csak tudunk, otthon maradjunk. Ezért most nem érdemes minden nap boltba járni, annak ellenére sem, hogy az élelmiszerüzletek továbbra

Piros szívek a társasházak ablakaiban, már Debrecenben is. A lakók a koronavírus-járvány elleni küzdelemben helytálló egészségügyi dolgozóknak mondanak így köszönetet.

Legutóbb a Netflixen futó Our Plante (Bolygónk) című sorozatban hallhattuk David Attenborough senkivel sem összetéveszthető hangját és a benne rejlő örök csodálatot a földi élet

Minden szerdán újabb múltbéli fellépésével jelentkezik a YouTube-on.

Néhány héttel ezelőtt adták át Moszkvában Európa legnagyobb területű fedett témaparkját, a Dream Island-et.

A COVID-19 otthonmaradásra kényszerítette a legtöbb magyart is. Az iskolák, munkahelyek és látványosságok bezárása óriási változást hozott a mindennapi életünkbe. Az emberek érdeklődési köre a

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője