2026. június 30., kedd - Pál

Eseményfigyelő

Az Egyesült Államok hétfőn bejelentette az új nemzetközi légi utazási szabályozását, amely értelmében november elején megnyitja az utazást minden oltott külföldi állampolgár számára, beleértve azokat

Tény, hogy a nőknek csak kevés százaléka rendelkezik hosszú lábakkal, ezért azt gondolhatnánk, hogy a ruhakínálat a többséghez igazodik.

Az őszi szezon kedvelt gyümölcse a szilva, ami azonban nem csak süteménybe, vagy pálinkának jó. Nyersen vagy aszalva fogyasztva számos kedvező hatása érvényesül, így a

A szentendrei Skanzen már évek óta csatlakozik a szeptember 21-én megtartott Alzheimer Világnap rendezvényeihez, hogy felhívja a figyelmet az egyre többeket érintő betegségre. Világszerte 50

A koronavírus-járvány miatt 2020-ban és idén is elmaradt a Balaton Sound zenei fesztivál, amelyet 2007 óta minden évben Zamárdiban rendeztek.

Kormányzati fejlesztésként világszínvonalú vásárváros és konferencia központ épült Budapesten, a Hungexpo területén – közölte a kiállításszervező cég hétfőn az MTI-vel. Két év alatt, határidőre és

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és csatlakozó partnerei október 8-án ismét megrendezik az Erőművek Éjszakáját, az ország legnagyobb és legnépszerűbb energiaipari rendezvényét.

Már Magyarországon is látható Goztola Kristina és Halmi Péter A nyaklánc (Le Collier) című alkotása, mely a tavalyi évben több díjat is elnyert Indiában,

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének Elnöksége a jelenleg növekvő számú megbetegedések és a járványhelyzet fokozatos romlása miatt úgy határozott, hogy a novemberre tervezett Budapesti

Az asszertivitás nemcsak egy lényeges kommunikációs készség, hanem szemléletmód, ami egy másfajta, tudatos gondolkodási és viselkedési irányt ad, ezért a munkánkban és a magánéletünkben is

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője