2026. június 30., kedd - Pál

Eseményfigyelő

Nagykovácsiban 6,5 kilométer hosszúságú, 280 méter szintkülönbségű olimpiai hegyikerékpár-versenypályát adtak át.

Január elseje óta a vállalkozások kötelesek a készpénzes fizetésen túl legalább egy elektronikus fizetési lehetőséget is biztosítani a vásárlók részére. Ennek legelterjedtebb módozata a POS

A World Press Photo (WPP) kiállításon a Magyar Nemzeti Múzeumban 151 sajtófotót láthat idén a közönség. A kiállítás felvételeit nemzetközi zsűri válogatta 130 ország 4315

Idén is hazájukban vehetik át az elismerést a Nobel-díjasok, a koronavírus-járvány miatt az elmúlt évhez hasonlóan nem utaznak Stockholmba az ünnepélyes átadásra az elismerés kitüntetettjei

Mi budapesti rendőrök idén ünnepeljük fennállásunk 140. évfordulóját. Ünnepségsorozatunk első állomásaként a Széll Kálmán téren szerveztünk egy flashmobot, ahol múltunk és jelenünk gördült be a

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által készített friss felmérés szerint a faanyagok ára Budapesten 86 százalékkal, az országban átlagosan 160 százalékkal emelkedett 2021 első

Veszprém után október 9-10 között a főváros 30 kávéházában is közel 70 ingyenes programmal készülnek a szervezők, hogy egy kicsit megálljunk, és egy jó kávé

Átadták szerdán a gyulai könyvtár udvarán kialakított japánkertet. Otaka Masato, Japán magyarországi nagykövete a két országot összekötő kapocsnak nevezte a gyulai civil szervezet által létrehozott

Két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 50 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű

Napjaink egyik legjelentősebb historikus zenei karmestere, William Christie és az általa alapított Les Arts Florissants együttes szeptember 28-án egy sziporkázóan szellemes Händel-operával érkezik a Müpába.

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details
Budapest, Aquaworld Élményfürdő

Budapest, Aquaworld Élményfürdő

More details
Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

Cegléd, Aqua Centrum Csúszdapark

More details
Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

Szakértő figyelmeztet a nyaralások digitális veszélyeire

More details
Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

Négy tonna üveggel készült el Budapest új panorámahajója

More details
A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

A Lurdy Moziban nyílik meg Magyarország első Samsung Onyx LED moziterme

More details
A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

A felelős gazdik nyári túlélőkalauza

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője