2025. június 17., kedd - Laura
A Brunszvik-kastély parkjában bemutatták az új szökőkutat is, amely az Ybl Miklós által az 1870-es években tervezett Várkert Kioszk sokáig elhanyagolt kertjében állt.
A Sarm es-Sejk-ben épülő új múzeum részleges megnyitójára néhány héten belül sor kerül.
A magyar konyha kedvenc fogásait gyakran emlegetjük, és szívesen esszük, ám azt, hogy valójában honnan ered az elnevezésük, nem mindig tudjuk. Pedig némelyik étel története
Július 4-én indul a nyári évad, amelyet a nemzeti összetartozás jegyében hirdettek meg.
Csökkentett kapacitással ugyan, de újra megnyílt Dubajban a turisták előtt a világ legmagasabb épülete, a Burdzs Kalifa, magyarul a Kalifa-torony. A 456 méter magas kilátóba
Egy tanácsadó cég, az Aaron Allen & Associates előrejelzése szerint világszerte az éttermek 10 százaléka fog eltűnni a koronavírus-válság miatt, további 20 százalék pedig komoly
Az idén az autóiparban tapasztalt, március és május közötti csökkentett termelés megváltoztathatja a szokványos görbe alakulását 2020-ban, a lemaradást behozandó, aktívabb nyári hónapokat eredményezve.
Ennek értelmében, a meghatározott területen kívül eső VII. kerületi üzletek és vendéglátóhelyek nem lehetnek nyitva éjfél és reggel 6 óra között. De azok is csak
Heller Ágnes filozófus halálának első évfordulója alkalmából emlékkövet állítanak fel a balatonfüredi zsidó temetőben és emlékparkot avatnak a tiszteletére.
Szirtes Tamás a közönségnek a színházélmény mellett a biztonságérzetet is vissza akarja adni, 70 fős játszóhely létesül a teátrum tetején.
|
A vidéki nagyvárosaink kiemelkedő jelentőséggel bírnak az…
A nyári napfordulóhoz legközelebb eső hétvégén, június…
Újra jön a MOZGÁS ÉJSZAKÁJA Budapesten és…