2025. június 16., hétfő - Jusztin

Eseményfigyelő

Nagyvárosaink több múzeumot felsorakoztató kulturális negyedeiben könnyű összeállítani akár fél, akár egész napos programot. A programban az időszakos tárlatok felkeresését célszerű a helyszínek vonzerejét megalapozó,

Ismét megnyithat a Velencei-tónál az a négy strand, amelynek működési engedélyét a víz minősége miatt a múlt héten felfüggesztették.

A kormány támogatásával 356 koncert- és rendezvénysorozat jut közel 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz. A Magyar Turisztikai Ügynökség közreműködésével 2021. augusztus és október

Augusztus 9-11-ig ismét Alba Regia Feszt Székesfehérváron. 3 napon keresztül nincs megállás, hazánk legigényesebb zenekarai rázzák fel a várost ingyenesen látogatható koncertekkel.

Klasszikus színházi vígjátékokat és komédiákat láthat a közönség az augusztus 27. és szeptember 4. közötti Vidor Fesztiválon Nyíregyházán.

A legnagyobbak – Főművek és fontos képek Munkácsytól Kondor Béláig címmel látható kiállítás szerdától a budapesti Kieselbach Galériában.

Azt már tudjuk, hogy az olívaolaj nagyon egészséges például a salátában. Azt is tudjuk, hogy egyre több kozmetikai szerbe kerül belőle, nem véletlenül. Ám otthon

A tavalyi év sikere után idén is megszervezésre kerül az "Egy hét a csillagok alatt" elnevezésű kezdeményezés, amelynek célja, hogy minél többen élhessék át az

Vasárnap virradóra véget ért a Campus Fesztivál. A szervezők közleménye szerint több mint 87 ezren látogattak el a rendezvényre, Majka és Curtis koncertjére voltak a

Kilencedik alkalommal, a nyár utolsó hétvégéjén kelti életre a miskolci történelmi avasi pincesort az ország egyik legkülönlegesebb adottságú borgasztronómiai fesztiválja, az Avasi Borangolás.

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

More details
Mol Campus öbölúszás, 2025. június 21.

Mol Campus öbölúszás, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025.  június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
China Brand Fair, 2025. június 26-28.

China Brand Fair, 2025. június 26-28.

More details
AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

More details
Portfolio Sustainable World, 2025. szeptember 4.

Portfolio Sustainable World, 2025. szeptember 4.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum

Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője