2025. június 16., hétfő - Jusztin

Eseményfigyelő

A 120 éves magyar filmről nyílt kiállítás szerdán Budapesten, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeumban.

Július 29. és augusztus 21. között összesen 10 közönségkedvenc filmet vetítenek a Kopaszi-gáton, melyre belépődíj és előzetes regisztráció nélkül várják az érdeklődőket.

A rengeteg sütős-főzős műsornak köszönhetően egyre többet kapnak kedvet ahhoz, hogy kipróbálják magukat a tűzhely előtt. A konyhában igazán járatosak azonban azt is tudják, hogy

A most megjelenő „Így nyertek ők” című album egyszerre szól jelenről, azaz olyan sportolókról, akiknek szurkolhatunk a mostani olimpián, és múltról is, hiszen korunk sporthőseit

Igazi retro hangulatban merülhet el az, aki július utolsó szombatján az óbudai Pünkösdfürdői Strandra látogat. Az 1930-as években épült legendás strand, hatalmas zöld területeivel, árnyas

Ahogy az már a hírek alapján várható volt, a kormány rendeletbe foglalta az építőanyagok kivitelezésének korlátozását, amely jogszabályként is közlésre került (402/2021.

Bizet, Offenbach, Erkel és Johann Strauss népszerű műveinek részleteivel várja a közönséget a 196. Anna-bál alkalmából a Magyar Állami Operaház. A

Idén először rendeznek Debrecenben Utcazene Napokat, melynek alkalmával két hétvégén keresztül, július 30-31-én és augusztus 1-én, valamint augusztus 6-7-8-án péntek, szombat és vasárnapi napokon 17

Július 28-án ünnepélyesen megnyitották a világ egyik legnagyobb üzleti hotelmárkájának első budapesti szállodáját a Nyugati Pályaudvar szomszédságában. A 230 szobával és 13 rendezvényteremmel rendelkező szálláshelynek

A Zenélő Budapest nyári évadának második nagykoncertjén Tony Lakatos és Szakcsi Lakatos Béla jazzkoncerttel várja az érdeklődőket a Várkert Bazár Öntőház Udvarán, augusztus 1-jén, 11

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

More details
Mol Campus öbölúszás, 2025. június 21.

Mol Campus öbölúszás, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025.  június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
China Brand Fair, 2025. június 26-28.

China Brand Fair, 2025. június 26-28.

More details
AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

More details
Portfolio Sustainable World, 2025. szeptember 4.

Portfolio Sustainable World, 2025. szeptember 4.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum

Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője