2025. június 16., hétfő - Jusztin

Eseményfigyelő

A programot 2010-ben indította útjára a Magyar Fürdőszövetség, így 2021. július 31-én immár 12. alkalommal rendezik meg a Strandok éjszakáját, mely idén is sokszínű programokkal

Július 30-án és 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is életre kel az Operettszínház nagysikerű produkciója, a Hegedűs a háztetőn.

Már több mint 23 ezren vesznek részt a Nyári diákmunka programban országszerte, a járási és kerületi hivatalok továbbra is várják a jelentkezőket – közölte Bodó

Csaknem fél évszázad után, jövő pénteken nyit a római-parti szabadstrand – jelentette be a III. kerület Óbuda-Békásmegyer hivatalos honlapján.

„A kellemes costás érzést ma megszakítja a csend: az L-Coffee Kft. által üzemeltetett összes Costa Coffee üzlet 2021. július 23-án bezárt” – egyebek mellett ez

Igazán finom ketchupot keresel? Ne a boltban kutass, hanem készítsd el magad. Nem bonyolult, cserébe egészséges alapanyagokból készül.

A biciklizés hatása az egészségünk vonatkozásában számos módon tetten érhető. A kedvenc kerékpárunk segít minket A-pontból B-be jutni, ráadásul a rendszeres tekeréssel a szervezetünk egészének

Igényes szórakozást kínáló, változatos műsorral várják a zenebarátokat a szegedi városháza egyedi hangulatú udvarán, ahol az idén is megrendezik a Muzsikáló Udvar címet viselő programsorozatot.

A klasszikus bakancsos túrák mellett másfajta kalandok is várják a természetközeli élményekre szomjazókat.

Felfüggesztette a Velencei-tó déli partján négy strand működését a Fejér Megyei Kormányhivatal a vízminőség romlása miatt.

You are so BETA!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

Nyáron megduplázódik a társkeresők aktivitása

More details
Mol Campus öbölúszás, 2025. június 21.

Mol Campus öbölúszás, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

Múzeumok Éjszakája az Aeroparkban, 2025. június 21.

More details
Múzeumok Éjszakája, 2025.  június 21.

Múzeumok Éjszakája, 2025. június 21.

More details
China Brand Fair, 2025. június 26-28.

China Brand Fair, 2025. június 26-28.

More details
AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

AI Summit Budapest, 2025 szeptember 8–9.

More details
Portfolio Sustainable World, 2025. szeptember 4.

Portfolio Sustainable World, 2025. szeptember 4.

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum

Buherált tárgyakra és a sorkatonai szolgálat emlékeire fókuszál a Néprajzi Múzeum

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője