2025. június 1., vasárnap - Tünde

Turizmus

Miskolcon épül a Bükk látogatóközpontja

350

Miskolcon, a Bükk keleti kapujában épül meg a Bükki Nemzeti Park Szeleta park látogatóközpontja a Széchenyi 2020 program keretében 2,2 milliárd forintos uniós és állami beruházás keretében, a létesítmény alapkövét szerdán helyezték el.

A rendezvényen Rácz András, az agrártárca környezetügyért felelős államtitkára azt mondta, a nemzeti parkoknak 2021 a beruházások éve volt: harminc fejlesztés fejeződött be 8,7 milliárd forint értékben. Hozzátette: az elmúlt évtized a beruházások évtizede volt, mintegy kétszáz projektre, a természeti környezet javítására, fejlesztésére 80 milliárd forintot fordítottak. Szólt arról, hogy a beruházást a kormány 800 millió forinttal támogatja azt. Szinay Attila, a minisztérium közigazgatási államtitkára elmondta, hogy bár 2017-ben jelentették be ennek a projektnek az indítását, forráshiány miatt ez csak most kezdődhet el. A miskolciak, a Bükk szerelmesei, a kirándulók egy olyan vonzó turisztikai központtal gazdagodnak, amely értékekben, élményekben gazdag lesz, ahová érdemes lesz többször visszatérni - tette hozzá.

Rónai Kálmánné, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója mérföldkőnek nevezte a beruházást a 45 éve alapított nemzeti park életében, mert a központ átadása után a természet védelméért folytatott munkát, a Bükk különleges geológiai sokszínűségét, vízrajzát, gazdag kulturális örökségét interaktív módon, élményszerűen tudják majd bemutatni. Kiemelte: a látogatóközpont egyszerre szolgálja a természetvédelmi ismeretterjesztést, a "játszva-szórakozva tanulást" és egy Európában egyedülálló őskori kultúra színvonalas bemutatását.

A látogatóközpontban helyet kap A bükki barlangok évezredes titkai - Az ősember természete című kiállítás, s ehhez kapcsolódva a Bükk-hegység természeti és kulturális örökséggyűjteményét és az ősemberbarlangok élményszerű bemutatását szolgáló attrakció-együttes. Mint mondta: a Bükkben több mint ezerháromszáz barlang található, ezek közül 54 fokozottan védett, 46 barlangból pedig régészeti anyagok kerültek elő, az egyik legfontosabb "ősember-barlang" a Szeleta. Erre az ősrégészeti lelőhelyre és a Bükk természeti kincseire alapozva tervezték meg a látogatóközpontot, amely a tervek szerint a jövő év végére készül el.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA Renegade

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30            

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Eperfesztivál Tahitótfalu, 2025. május 30. - június 1.

Eperfesztivál Tahitótfalu, 2025. május 30. - június 1.

More details
Zalakarosi Sakkfesztivál, 2025. május 25. - június 2.

Zalakarosi Sakkfesztivál, 2025. május 25. - június 2.

More details
Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, 2025. május 27. - június 1.

Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, 2025. május 27. - június 1.

More details
Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. május 27-31.

Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, 2025. május 27-31.

More details
Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, 2025. május 29. - június 4.

Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, 2025. május 29. - június 4.

More details
Magyarországon is útjára indult a Columbia Hike Society programja

Magyarországon is útjára indult a Columbia Hike Society programja

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2025. június 8-9.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2025. június 8-9.

More details
Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok, 2025. május 30. - június 1.

Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok, 2025. május 30. - június 1.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője