2025. november 11., kedd - Márton

Eseményfigyelő

A koronavírus megjelenése mindenkit váratlanul ért az autóiparban, a járvány gyors terjedése pedig rövid idő alatt rendkívüli intézkedésekre kényszerítette az egyes szereplőket.

Restart címmel ingyenes webinarsorozatot szervez a Bonomi a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége támogatásával.

A Krka Nemzeti Park és a Plitvicei-tavak Nemzeti Park is megnyílik május 11-én, egyelőre olcsóbb belépőjegyekkel.

Három újabb településen és vonzáskörzetükben indította el internetes bevásárlási szolgáltatását a Tesco. A most bekapcsolt miskolci, tatabányai és szombathelyi régiók 96 településével együtt immár az

Miután az állam tőkeemeléssel kisebbségbe szorította a tulajdonos balatoni önkormányzatokat a nyereségesen működő Balatoni Hajózási Zrt.-ben, arról döntöttek, hogy a társaság eladja vagy bérbe adja

Egyik napról a másikra kellett túlélési stratégiát kidolgoznia a hazai vendéglátóhelyeknek a veszélyhelyzet kihirdetésekor.

A Kormány tegnapi döntése értelmében folytatódik az új Közlekedési Múzeum tervezése a kőbányai egykori Északi Járműjavító területén – tudatta Gáspár András kulturális menedzser, kommunikációs munkatárs,

A horgászok régi nagy problémájára ad választ a magyar fejlesztésű FishinGang webalkalmazás.

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

20. CSR Hungary Summit, 2025. november 21.

20. CSR Hungary Summit, 2025. november 21.

More details
Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

More details
B2W Fesztivál,  2025. november 19.

B2W Fesztivál, 2025. november 19.

More details
TECHXPO, 2025. november 13-16.

TECHXPO, 2025. november 13-16.

More details
Ismét Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban, 2025.november 13-15.

Ismét Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban, 2025.november 13-15.

More details
XI. Országos Rajzfilmünnep, 2025. november 14-16.

XI. Országos Rajzfilmünnep, 2025. november 14-16.

More details
A legendás csokoládégyár helyén hotel nyílt Budapesten

A legendás csokoládégyár helyén hotel nyílt Budapesten

More details
Hungary Pen Show, 2025. november 22.

Hungary Pen Show, 2025. november 22.

More details
Az univerzum titkai a Svábhegyi Csillagvizsgálóban

Az univerzum titkai a Svábhegyi Csillagvizsgálóban

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője