2026. május 23., szombat - Dezső

Eseményfigyelő

Döntés született arról, hogy a szalagavatókat kötelező jelleggel el kell halasztani – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Míg a lakosságnak szánt fertőtlenítőszerekből már mindenhol megfelelő mennyiség áll rendelkezésre, a professzionális és orvosi fertőtlenítőszerekből még mindig nincsen elegendő.

Otthonfelújítási támogatást indít a kormány január 1-jétől – jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter október 14-ei sajtótájékoztatóján. Ezzel segítséget kapnának azok a családok,

Két évig tartó, teljes körű felújítása után Alice Hotelként nyitotta meg kapuit az Andrássy út 116. szám alatt álló egykori Weiss Manfréd-villa.

Először enged betekintést a szakma és a nagyközönség számára új állandó kiállításainak tervezésébe a Néprajzi Múzeum november 16. és 18. között az Útközben - En

Szerdától nem fogadhatnak turistákat, csak üzleti vendégek tartózkodhatnak a szobákban. A legtöbb helyen még értékelik a helyzetet, de az biztos, hogy a vendégeket kedden éjfélig

Az idei év sok szempontból rendhagyónak bizonyult, és mostanra borítékolható, hogy a karácsonyi időszak sem a megszokott módon alakul.

A kormány Klíma- és Természetvédelmi Akciótervében foglalt kiemelt feladat a környezetbarát napenergia hasznosításának növelése – nyilatkozta Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia-

Bár a COVID-19 megtépázta a nemzetközi vásárnaptárt és a folyamat még nem zárult le, mi mégis így, az év vége közeledtével - szokásunkhoz híven -

A tenger alatti világot kutató OceanGate Expeditions nevű cég 2021 májusától szeptemberig tengeralattjárós Titanic-túrákat szervez turisták számára.

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője