2026. május 23., szombat - Dezső

Eseményfigyelő

A Szabadságvágy című alkotást november 11-én tűzi műsorára a Super TV2, majd könyv formájában is megjelenik.

A legfrissebb olasz filmtermésből mutat be tizenhárom alkotást november 6. és 16. között a 18. Olasz Filmfesztivál - MittelCinemaFest a budapesti Puskin moziban. A filmek

Szeretettel várjuk a hétvégén a Lázár Lovasparkban! Kikapcsolódás a család apraja-nagyja számára...

A koronavírus-járvány az élet minden területén újfajta gondolkodásmódot igényel, mert a váratlan helyzet kibillentette a cégek, szervezetek működését a megszokott mederből.

Régi hiányosságot pótol be a kormány az új döntésével, miszerint január elsejétől akár 10 millió forint CSOK-támogatást is kaphatnak a három gyermeket vállaló vagy már

Etyek és Tordas, valamint a 710-es főút és Balatonakarattya között épülnek új útszakaszok.

Idén sem maradhat el az adventi időszak kedvenc családi programja, a Mikulás Expressz! Tekintettel a jelenlegi helyzetre, az ünneplés biztonságos keretek között zajlik majd a

Idén első alkalommal hirdette meg az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ az „Év Turistaháza” pályázatát, amelyben a nagyközönség bevonásával keresték meg Magyarország kedvenc turistaházát.

Zöldprogram, szelíd turizmus, helyi termelőktől alapanyagok - csak néhány azon fontos témák közül, amelyekről szó lesz a következő összegző írásban.

A javaslat szerint az alap nagyobbik részét a főváros és a budapesti kerületek adnák össze 45-45%-ban az eddig elmaradt támogatások fejében. Az elképzelés szerint a

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője