2026. május 23., szombat - Dezső

Eseményfigyelő

A Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum által közösen létrehozott weboldal célja a közösen koordinált kutatási program széles körű, tudományos ismeretterjesztő bemutatása.

Márton-napi népszokások, kézműveskedés, tematikus borkóstoló, őszi csemegék és kézműves termékek vására várja a látogatókat a Skanzenben november 7-én és 8-én, a Szent Márton Újborfesztivál és

2021. január 1. után már csak olyan új ingatlan kaphat használatbavételi engedélyt, amely legalább „közel nulla energiaigényű”.

Online rendezik meg idén november 13. és 15. között a VIII. Országos Rajzfilmünnepet, amely kétszáz filmet tűz műsorára.

Megjelent a Déli Körvasút bővítésére vonatkozó kivitelezési közbeszerzés, ezzel az utóbbi száz év legjelentősebb fővárosi vasúti fejlesztése indul el - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő

A koronavírus-járvány miatt jelentősen drágultak a nemzetközi szállítmányozási díjak, az Európai Unión kívülről érkező termékek esetében akár több hetes csúszások is fennállhatnak.

A világhírű amerikai zongorista, Keith Jarrett 2016. július 3-án lépett fel utolsó ízben a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

Beethoven harminckét zongoraszonátája: személyes hangú vallomások, melyekben kísérletezésnek is tanúi lehetünk. Elkísérik útján az alkotót a korai opusoktól a kései művekig.

2021-ben külföldi terjeszkedésbe kezd az Everguest, melynek két célpontja Ázsia és Európa.

A Vörösmarty téri vásár elmaradásával nagyon nehéz helyzetbe kerültek a kézművesek, akik szinte egész évben erre készültek. Sokan az interneten próbálják eladni portékáikat, de ez

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője