2026. július 3., péntek - Kornél

Turizmus

Butikhotel nyílt az Andrássy úton az egykori Weiss Manfréd-villában

699

Két évig tartó, teljes körű felújítása után Alice Hotelként nyitotta meg kapuit az Andrássy út 116. szám alatt álló egykori Weiss Manfréd-villa.

Az egykori patinás villaépületben kialakított, 41 szobás Alice Hotel november 2-tól várja vendégeit.

A hotelnek otthont adó villa az 1870-es évek végén épült, és a századforduló időszakában Budapest egyik büszkeségeként tartották számon − a villanyvilágítást állítólag öt évvel korábban szerelték be az épületbe, mint az angol királyi palotába.

A villát Kallina Mór tervezte Szabó Albert, királyi táblai bíró számára, majd 1894-ben Weiss Manfréd báró és felesége, Weiss Alice vásárolták meg, az épület azóta a bárónő nevét viseli. Weiss Manfréd a századforduló egyik legmeghatározóbb személyisége volt, így nem csoda, hogy az épület Budapest pezsgő társadalmi életének fontos helyszínévé vált.

A beruházó BDPST Group a korszerűsítés során az értékteremtést határozta meg elsődleges célként. A több mint két évig tartó, a műemléki előírásokat figyelembe véve megvalósult rekonstrukciós munkálatok során az épületet szerkezetkész állapotáig bontották vissza, megőrizve és felújítva az eredeti homlokzatot, illetve az olyan eredeti elemeket, mint például a földszintről felvezető, csavart falépcső.

buttho2

A modern gépészet, légtechnika és a kiszolgáló egységek a szálloda alagsorában és a tetőtérben kaptak helyet, valamint szintén az alagsorba került a reggeliző tér, amely csodálatosan mintázza az épület eredeti architektúráját.

A szálloda egyaránt alkalmas baráti társaságok, családok vagy akár üzleti utakra érkezők számára. Az ágyak elrendezése könnyen módosítható, illetve több szoba összenyitására is lehetőség van

buttho3

Párok számára ideális választás lehet a romantikus hangulatú, exkluzív, erkélyes lakosztály, amelynek grandiózus, privát teraszán kellemes reggelit vagy romantikus vacsorát lehet elfogyasztani. A vendégek jó idő esetén az Andrássy útra néző, hangulatos teraszon is megreggelizhetnek, egy sarokra a Hősök terétől – írta a beruházó közleményében.

buttho4

A korábban nem látogatható, történelmi épület egy része a felújítást követően a szállodavendégek mellett a nagyközönség számára is megnyílik, hiszen az Andrássy úti oldalon, a kertben egy szezonális kávézóterasz is helyet kapott.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details