2026. június 30., kedd - Pál
Idén a csodálatos Aranyvonat kiállítást tekinthetitek meg Szent István Napján! 2021-ben Szent István király ünnepén az ország főterén járhat a nagyközönség a hosszú évtizedek után
Az épülő, szépülő Városligetben, a Vajdahunyad várától a Kós Károly sétányig terjedő területen, a Gyerekligetben igazi csodákban lesz részük a lurkóknak és a gyermeklelkű felnőtteknek.
Nemrég hirdették ki a “Magyarország Tortája” verseny győzteseit. A nyertes „Napraforgóban” és a cukormentes győztes „Beszterce rózsájában” egyaránt közös, hogy a cukrászok különleges maglisztekkel álmodták
Augusztus utolsó hétvégéjén -mint minden évben- Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva áll majd a látogatók előtt, és feltárul a város igazi arca. A járványügyi helyzethez igazodva idén is kisebb
Az államalapítás ünnepe alkalmából az utóbbi évtized legnagyobb volumenű rendezvény sorozata várja a fővárosba látogatókat, a Szent István Napokon Magyarország összes városának rövid történetét is
A GKI és a Masterplast közös júliusi felmérésének tárgya, hogy merre mozdul el a magyar lakásfelújítási kedv. A közlemény az előző évekkel összevetve is jelentős
Komoly kihívások érték és érik a szervezeteket az utóbbi időszakban - mindehhez a képzéseknek, a tréningpiacnak is alkalmazkodnia kell. Ezért is ül össze újra, egy
A pandémia előtt még mintegy négymilliárd forintos bevételt hozó nemzetközi futóturizmus az elmúlt időszakban hibernálódott.
Augusztus 19-22. között újra a bor, a gasztronómia és a szórakozás áll a középpontban Hévízen.
A Dining Guide idén is összeállította a legjobb tíz hazai és tíz vidéki cukrászda listáját. Az Év Cukrászdája címet ismét a váci Mihályi Cukrászdának ítélték
|
|
Egy kukába dobott beszállókártya jóval több veszélyt…
Magyarország vezető gazdasági lapja, valamint gazdasági- és…
A városnéző hajók szerepe az elmúlt években…








