2026. április 10., péntek - Zsolt

Eseményfigyelő

1 813 kilométer hosszú lóháton bejárható útvonalhálózat és 31 lovasturisztikai megállópont várja majd a lovaglás szerelmeseit a térségben.

Gazdálkodási centrumot alakítanak ki, és 250 hektáron javítják a környezet állapotát.

Az ország egyik legrangosabb borfesztiválján, igényes és népszerű jazzmuzsika mellett a legszebb magyar borokat kóstolhatja a látogató a Nagyerdő csodálatos környezetében.

A hazai blues jeles képviselő mellett, burger specialitások, nemzetközi ízek, több mint 200 féle kézműves és nagyüzemi sört kóstolhatsz ha velünk tartasz idén is a

Hajdúszoboszlón kerül megrendezésre a népzenei, népművészeti fesztivál a Szoboszlói Folkhétvége, ahol a népművészeté és a néptáncé a főszerep.

Egyedülálló íjászverseny, ahol a különleges csapatverseny során a gyulai vár fokáról kell célba találniuk az íjászoknak.

Hagyományőrző Aratónap lesz 2021. július 23-24. között a történelmi Magyarország közepén fekvő Szarvas városában! A látogatók hangulatos falusi környezetben ismerkedhetnek meg az aratás hagyományos módjával

A Csabai Kolbászfesztivál, melyet 2021. október 29-31. között rendeznek meg, Magyarország és Közép-Kelet-Európa egyik legismertebb gasztro-kulturális rendezvénye.

Az egészséges életmód és egészséges táplálkozás fontosságát hangsúlyozza a rendezvény, ezért ebben az évben BIO kiállítók is részt vesznek a fesztiválon sajt, bor és méz

Az első, régebbi nevén Kisüsti Pálinka Fesztivált 2000-ben tartották Gyulán, akkor, amikor a pálinka valódi értékét még nem igazán fogadták el az országban. A több

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője