2026. május 19., kedd - Ivó, Milán

Események

Vakként megjelenni egy állásinterjún? Már ha behívnak...

547

A Bízz Vakon! Közhasznú Egyesület 2021-ben egy nagyszabású programsorozatot hozott létre Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával, mely több lépcsőben támogatja a látássérültek munkaerőpiacra történő be- illetve visszalépését.

Hétfőn délelőtt Nagy Alexandra színésznő, valamint Sipos Peti és Uszkó Laci, az Irigy Hónaljmirigy tagjai is a Láthatatlan kiállítás rendhagyó helyszínére látogattak.

Nem először járok a Láthatatlan Kiállításon, én már nagyon sokat kaptam ettől a kezdeményezéstől, egészen másként viszonyulok a témához, mint előtte. Szerintem leginkább az a jellemző, ha találkozunk egy látássérülttel, hogy nagyon óvatosan bánunk a szavakkal. Mióta van a baráti körömben is érintett, megmondom őszintén, sokat változtam én is a jelenlétében, rájöttem, hogy nem kell feszengeni, sokszor ők is a legnagyobb humorral kezelik a helyzetet, amiben léteznek”

– mesélte Nagy Alexandra színésznő, aki most több ügyességi feladattal is megbirkózott, és kipróbálta a fehérbotos közlekedést is, természetesen bekötött szemmel.

vakon2

Az Irigy Hónaljmirigy tagjai sem először jártak hasonló rendezvényen, és abban is egyetértenek Alexandrával, hogy a humor tényleg sok helyzeten átsegíti az embert. „Amit a látássérültek talán a legjobban szeretnének, hogy ne tekintsenek rájuk különcként, kapjanak ugyanolyan lehetőségeket és bánásmódot, mint látó társaik. Rengeteg olyan munka van, amelyen keresztül hasznos tagjai lehetnek a társadalomnak, ráadásul nekik is van családjuk, gyerekeik, akiket ugyanúgy el kell tartaniuk, mint nekünk” – fejtette kis Sipos Peti és Uszkó Laci, akik természetesen a komolyabb hangvételű beszélgetés mellett kicsit lazítottak is, és a vak pingpongban próbálták ki tehetségüket – inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel.

A Bízz Vakon cégek számára is lehetőséget biztosít kis létszámú, komolyabb és fókuszáltabb alkalmak megszervezésére is.

vakon3

„Cégvezetőként úgy gondolom mindenképp a legnagyobb nyitottsággal, mégis a legtermészetessebben kell közelíteni a látássérült munkavállalók felé. A mi felelősségünk, hogy helyet teremtsünk a saját vállalkozásunkban a fogyatékkal élők számára is. Én hiszem, hogy minél színesebb egy cég, annál sikeresebb lehet. Bár ebben a rohanó világban mindannyian a tökéletességre törekszünk, de vezető beosztású pozícióban a dolgok emberi oldaláról sem szabad megfeledkeznünk” – hangsúlyozta Tomán Szabina üzletasszony, aki fontosnak tartja azt is, hogy éljen a lehetőséggel és kollégáival együtt részt vegyen majd az alapítvány érzékenyítő programján.

„A Bízz Vakon! csapatának célja, hogy a leendő munkáltatók és munkatársak megismerjék a „veszélyforrást”, amitől tartanak: a látássérült kollégát, akit nem ismernek, nem tudják, hogy dolgozik, rontja-e a csapat eredményét, képes-e egyedül mozogni az irodában?! Ezeken az alkalmakon kiemelt figyelmet szentelünk a sztereotípiáknak, félelmeknek, ellenérzéseknek, illetve a képzésfejlesztés keretén belül indítandó kurzus során a HR-eseknek és interjúztatást végző kollégáknak lesznek támasza tippekkel, ötletekkel, tanácsokkal, hogyan is „működik” az interjú egy látássérült jelentkezővel” – mondta Balogh Anikó, a Bízz Vakon! Közhasznú Egyesület elnöke.

A Láthatatlan Kiállítás rendhagyó kitelepülése bárki számára ingyenesen látogatható július 26. és 30. között, valamit szeptember 27-én és 28-án az egykori Liget Clubban, a Népligetben. Az érzékenyítő programokra cégek jelentkezését várják az iEz az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

További információ: www.bizzvakon.hu

| Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2026. május 18-21.

More details
MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

MACH-TECH és IPAR NAPJAI, 2026. május 18-21.

More details
AgroFood konferencia, 2026. május 19.

AgroFood konferencia, 2026. május 19.

More details
ESG Summit, 2026. május 20.

ESG Summit, 2026. május 20.

More details
Automotive Summit, 2025. május 20.

Automotive Summit, 2025. május 20.

More details
Financial IT, 2026. május 28.

Financial IT, 2026. május 28.

More details
GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

GreenTech Zalaegerszeg, 2026. május 28–29.

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Állat- és növényszeretet napja

Állat- és növényszeretet napja

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője