2025. november 14., péntek - Aliz

Eseményfigyelő

Versenyen kívüli magyar és külföldi alkotások bemutatásával idén ötnaposra bővül az operatőri munkát a középpontba helyező Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, melyet szeptemberben rendeznek meg Szegeden

Podhradská Lea, Szeleczki Rozália, Hevér Dániel és Breier Ádám filmtervei nyertek a Nemzeti Filmintézet (NFI) fiatal alkotókat támogató Inkubátor Programjának pitch fórumán, Sós Bálint Dániel

Három helyszínen mintegy húsz előadással várják az érdeklődőket a 33. Magyar Színházak Fesztiválján Kisvárdán június 18-tól 26-ig.

Rekordszámú, több mint 20 ezer látogató vett részt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-Mezőfalva agrárszakmai kiállításán - közölte a kamara pénteken az MTI-vel.

Hangos szekrénnyel, kézbe vehető szobrászati eszközökkel és önállóan is megoldható, játékos-oktató feladatokkal várják a látogatókat a győri Borsos Miklós Állandó Kiállításon. Az interaktív terem mellett

Az egykori Bedő-gyűjtemény főműve, Csontváry Kosztka Tivadar Hídon átvonuló társaság című festménye is látható lesz szombattól Budapesten a Virág Judit Galériában, ahol egyszerre négy kiállítás

A Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK Zrt.) beruházásában és a Market Építő Zrt., mint fővállalkozó tervezésében és kivitelezésében a Népligetnél épülő Budapesti

Idén is online tartotta meg éves közgyűlését a POPAI Magyarország Egyesület. A szakmai rész a stratégiai és gyakorlati fenntarthatóság témája volt az Unilevernél, globális és

Harmadik alkalom, hogy megrendeztük az Építőipar 2021 konferenciát, ahol a szakmát érintő legaktuálisabb kérdéseket és legfontosabb területeket lefedő előadások, és panelbeszélgetések mellett, idén is kihirdettük

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Vöröskereszt kezdeményezésére 2004 óta június 14. a Véradók Világnapja. Ez alkalomból háromhetes országos véradó kampányt indítanak a HotelHero

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

15. Advent Bazilika – a fények és a meghittség ünnepe

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője