2025. november 15., szombat - Albert, Lipót

Eseményfigyelő

A tervek szerint halad az új Sió-zsilip építése, amely Siófok vezetőinek reményei szerint új arculatot ad majd a népszerű balatoni üdülőhely belvárosának.

A magyar mozdulatművészet több mint százéves hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozó Orkesztika Alapítvány 2022 januárjában is megrendezi a SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivált.

A Pilisben idén immár negyvenedik alkalommal megrendezendő, 50 kilométeres távot felölelő teljesítménytúra a természetbarátok egyik legközkedveltebb túraeseménye, ahol garantált a családias, kellemes hangulat, erőnlétünk próbatétele

A C!RCA újcirkusztársulat, a WorldService Project, Villányi Dániel zongoraművész és Guessous Mesi is fellép az április 1-jén kezdődő Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Heteken - közölték

Március 4-én immár tizedik alkalommal találkozik a szőlő-bor ágazat krémje: szőlészek, borászok, jogászok, marketingszakemberek, szakújságírók, szakpolitikusok, az ágazat véleményformálói, hogy fajsúlyos kérdésekben „jussanak dűlőre”!

A Balaton még csak hártyásodik, így még jó idei kell várni, hogy alkalmas legyen téli sportolásra, az ország legnagyobb víztározójánál, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rakaca-tónál viszont

7000 négyzetméteren ismét elérhető közelségbe kerül több száz, Magyarországon forgalmazott fürdőszobai és wellness termék: prémium szaniterek, hideg- és melegburkolatok, innovatív fürdőszoba megoldások, jakuzzik, medencék és

Programsorozattal ünneplik a magyar kultúra napját Győrben és Sopronban is. Az események között előadások, koncertek, táncház és kiállítás is szerepel.

Július 14. és 16. között rendezi meg a Magyar Vitorlás Szövetség Közép-Európa legnagyobb tókerülő vitorlásversenyét, a Kékszalagot, amelyet a Füredről induló nézőhajókról, a balatoni mólókról

A tárgyak más(od)ik élete - Új szerzemények című időszaki kiállítással és a Victor Vasarely művészetét bemutató állandó kiállítás újragondolt változatával nyitott újra január 15-én az

KS Tools ROADSHOW Budaörsön!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« November 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

MACSKAFOGÓ Film in Concert, 2025. november 15.

More details
Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

Vive la France! – francia klasszikusok ünnepe, 2025. november 15.

More details
BudaPets Design Market, 2025. november 15.

BudaPets Design Market, 2025. november 15.

More details
Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

Budapesti Töltött Káposzta, Csülök és Forralt Bor Fesztivál, 2025. november 14-16.

More details
10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

10. Európai Art Mozi Nap, 2025. november 23.

More details
Szabó Magda: Abigél

Szabó Magda: Abigél

More details
Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

Győri Könyvszalon, 2025. november 14-16.

More details
Vörösmarty Classic Xmas 2025

Vörösmarty Classic Xmas 2025

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője