2025. november 15., szombat - Albert, Lipót
A nagy sikerre való tekintettel X. alkalommal indítjuk el HR szakmai randi eseményünket. Hallgasd meg, milyen újdonságokra számíthat a szakma ebben az évben. Új formátummal
Kristīne Opolais jelenleg egyike a világ legkeresettebb szopránénekeseinek, akit a New York-i Metropolitantól kezdve a londoni Covent Gardenen át a bécsi Staatsoperig mindenütt nagy lelkesedéssel
A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon
A Magyar Képzőművészeti Egyetem fennállásának 150. évfordulóját egy nagyszabású, az egész tanévet átívelő programsorozattal ünnepli.
Tíz kortárs ékszerművész alkotásai is bemutatkoznak a veszprémi Művészetek Házában nyíló Érintkezések / Contacts című kiállításon, amely az iparművészet mint új téma köré épül.
Csak semmi bonyodalom, ennek a szósznak az elkészítéséhez elég, ha a sütőben megsütjük a zöldséget, hozzáadunk még néhány apróságot és az egészet leturmixoljuk.
Európában páratlan adottságú művésztelep jött létre Szolnokon a kolónia fennállásának százhuszadik évfordulójára. A fejlesztés idén újabb építkezés megkezdésével folytatódik a műteremházak szomszédságában.
A Budapest Parkban lesz az Apex-gála - 2022. február 9. Lezárult a Kreatív 2021-es versenyszezonja, a Best.net eredményeivel az utolsó pontszámok is megvannak! A Kreatív
A burkolói szakma gyakorlóinak vagy a szakma iránt érdeklődők részére rendezik meg az 1. Burkolói Workshopot! A jeggyel rögtön két rendezvényt is meg lehet látogatni:
A rendezvény küldetése, hogy egy helyen és minden szinten támogassa a karrierépítőket a céljaik elérésében. 2022-ben is várunk benneteket Online Állásbörzénken, ahol a már tőlünk
|
|
Bekerült a tíz év után visszatérő Gault&Millau…
Francia szállodabefektető beruházásaként megnyílt a YOU Hotel…
November 14. és 16. között ismét Európa…








