2026. április 9., csütörtök - Erhard

Eseményfigyelő

utazasA németországi beutazó turizmus 2017. első félévében erőteljes növekedést mutat: június végéig a Szövetségi Statisztika

hiltonbpVilágszerte összesen 539 Hilton-szálloda nevezett a vállalat Blue Energy pályázatára, amelynek értékelői hagyományosan négy

kave1A zsűri az év kávémesterének Simárszki Tamást választotta, aki a díj mellett saját

fagyiA divany.hu ajánlott 9 jó fagyizót, majd megkérte az olvasókat, mondjatok egy tizediket. Körülbelül 40

szinhazIdén is számos meglepetéssel várja a VígNapon vendégeit a Vígszínház társulata. Szeptember 10-én a hagyományokhoz

abacus wellness1Töltődjön fel a herceghalmi Abacus Hotelben, ahol bőséges büféreggelivel, kulináris élvezeteket nyújtó vacsorával

neptancImmár hagyomány, hogy szeptember első hétvégéjén népzenészekkel és népzenét szerető közönséggel népesül be a szentendrei

grillBurger illat, utcazene és lóverseny – szeptember 1 és 3 között ötödik alkalommal rendezik meg

muzsikalazerdoAz állami erdőgazdaságok szeptember 8-9. között Budapest szívében, a Szabadság téren mutatják be a vadregényes

viperaAhogy az elmúlt nyolc évben mindig, idén is a szeptember első szombatját hazánk legveszélyeztetettebb gerincesének,

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

Egészség Világnapja: meglepő összefüggés a szájhigiénia és a hosszú élet között

More details
Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

Az osztálykép nem mehet automatikusan a Facebookra!

More details
Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

Grúzia az év legbiztonságosabb slágerúticélja!

More details
Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

Sebesség Fesztivál, 2026. április 11-12.

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

AI BUSINESS konferencia, 2026. április 22.

More details
Green Future Conference, 2026. április 23.

Green Future Conference, 2026. április 23.

More details
Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

Zár, Kulcs és Autóelektronikai Expo & Konferencia, 2026. április 11.

More details
InnoElectro, 2026. április 21–23.

InnoElectro, 2026. április 21–23.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője