2026. május 24., vasárnap - Eszter

Archívum

Zeneszüret Fesztivál, 2017. október 5-10.

855

zene1Kivételes élményben lehet részük azoknak, akik Pécs utcáin sétálnak október első napjaiban, hiszen elkezdődik a Filharmónia Magyarország immár hagyományos őszi fesztiválja, a Zeneszüret Fesztivál. Ne lepődjenek meg tehát a járókelők, ha lépten-nyomon élő klasszikus zenébe botlanak a város főbb terein október 5-től a programsorozat eseményein.

A tér-zenei produkciók mellett flashmobok, kiállítások, ifjúsági hangversenyek, tematikus séták és váratlan, különleges helyszíneken megszólaló fanfárok fogadják a városlakókat és az ideérkező kirándulókat.

Összefoglaló a tavalyi fesztiválról

A rendezvénysorozat központi témája a karmester, mely megjelenik kiállítások és zenei produkciók hangsúlyos elemeként. Emellett két különleges napon, október 9-én és 10-én tanúi lehetünk, ahogy fiatal nemzetközi tehetségek mérettetnek meg, a Kodály Központban megrendezésre kerülő MAESTRO – Solti Nemzetközi Karmesterverseny második fordulójában.

A Zeneszüret Fesztivál másik rendkívüli produkciója az Angster orgonagyár 150 éves évfordulóját ünneplő orgonanap, melynek keretében Szamosi Szabolcs orgonaművész és a Pécsi Művészeti Symphonic Band koncertje mellett orgonaséta és orgonagyárlátogatás részesei lehetnek, sőt egy bemutató keretében a gyerekek is tanúi lehetnek a sípöntésnek. A fesztivál zárókoncertje, a Győri Filharmonikus Zenekar hangversenye, Nikisch Artur világhírű karmester vezényletével, és Szulák Andrea EMeRTon-díjas énekesnő közreműködésével, október 10-én a Kodály Központban.

Időpont: 2017. október 5-10.
Helyszín:
 Pécs, több helyszín
Információ: 
www.zeneszuret.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője