2026. május 22., péntek - Júlia, Rita

Eseményfigyelő

tiszafutA Heves megyei községben az idén is megrendezik a következő Tisza- tavi Félmaratont és a

arbofestA Pest megyei Gödöllőn ismét megrendezik a nagycsaládosok, kis családosok, pihenni és felvidulni vágyók

regattaSiófokon, június környékén kerül megrendezésre a Nemzeti Regatta, ahol Magyarország települései versenyeznek. Ez az esemény

europanapMinden évben tavasszal kerül megrendezésre a futóverseny, amelyre minden korosztály jelentkezését várják. A fővárosban ezen

hadaszatiEzen a rendezvényen minden elérhető lesz, ami a harcászat és a military kedvelőinek szükséges.

kisegerEgy igazi családi program, ahol napokon keresztül csak a gyerekekké a főszerep. A kilátogató

tarkabarkaIngyenes programokkal várják a legkisebbeket is ezen a nevezetes napon, amely csak a gyerekekről és

parazsA rendezvény a társas kapcsolatok erősítésére, a szórakozásra és a családokra fordít nagy hangsúlyt.

innologoÚj kiállítással és vásárral indul az őszi rendezvényszezon a budapesti Vásárvárosban. Az InnoExpóval startol

kapolcsiMájus végén kezdődik az első kapolcsi Utcaszínház Fesztivál. A négynapos rendezvényen a színházi előadások

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

Oldtimer Show Tavaszi Randevú – Új időpont: 2026. május 23-24.

More details
Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

Belvárosi Bor- és Pezsgő Fesztivál, 2026. május 20-25.

More details
Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

Építőjátékok ünnepepe, 2026. május 23-24.

More details
Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

Pünkösdi Csikósverseny és Gulyásfőző Fesztivál, 2026. május 25.

More details
Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Örökség Ünnep a Skanzenben, 2026. május 24-25.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

Pünkösdi Sokadalom a Sóstói Múzeumfaluban, 2026. május 24-25.

More details
Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője