2026. június 14., vasárnap - Vazul

Archívum

Utcaszínház Fesztivállal újít Kapolcs, 2019. május 30.- június 2.

1006

kapolcsiMájus végén kezdődik az első kapolcsi Utcaszínház Fesztivál. A négynapos rendezvényen a színházi előadások mellett egyebek között koncertek, bábszínházi előadások és rendhagyó kiállítás várja az érdeklődőket. Virág Zsóka fesztiváligazgató elmondta, hogy hagyományteremtő szándékkal hívták életre a május 30. és június 2. között...

...megrendezendő Bondoró Utcaszínház Fesztivált, mely több mint 130 programmal várja a vendégeket a kapolcsi Malomszigeten és környékén, 23 helyszínen.

Hozzátette: a fesztiválon, mely a Kapolcs-közeli dombról kapta a nevét, az utcazenészek mellett a fellépők között szerepel majd Lovasi András, a Kerekes Band, a Zuboly, Miqueu Montanaro és Móser Ádám, Kézdy Luca, Horgas Eszter és Gabor Amadeus, a Söndörgő és a Chalaban.

kapolcs

Megnyílik majd a nem létező tárgyak kiállítása is, ahol olyan dolgokkal találkozhatnak a látogatók, melyekről eddig csak a szavak szintjén hallottak. Ezek többek között a radai rosseb vagy a halványlila dunszt. Ezen kívül rendhagyó falvédő kiállítást is láthatnak az érdeklődők.

A fesztivál színfoltjának ígérkezik az esti fény- és tűzszínház, valamint a kívánságmécsesek, melyeket az Eger-patak vizén lehet majd útjára engedni – fűzte hozzá a fesztiváligazgató.

Időpont: 2019. május 30. - június 2.
Helyszín: Kapolcs
További információk: turizmus.com

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

Restart Sportfesztivál, 2026. június 13-14.

More details
Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

Apák napja a Skanzenben 2026 Szentendre

More details
Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

Régészet napja az Egri Várban, 2026. június 13-14.

More details
Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

Balaton SUP Fesztivál, 2026. június 13.

More details
A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

A könyvek ünnepe a legkisebbekért is: kezdődnek a 25. Gyermekkönyvnapok

More details
Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

Irány Eplény! Vár a legizgalmasabb családi libegős kaland

More details
Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

Dunaföldvári Várnapok, 2026. június 12-13.

More details
Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője